Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)
TANULMÁNYOK - Bellon Tibor: A nagykunsági mezővárosok önkormányzati tevékenysége / 67. o.
összesereglett polgárság, ahol a pap az alkalomhoz illő igével lépett a szószékre, A Biblia Krónikás könyve idevágó részét olvasta fel: És monda a Bíráknak: Jól meglássátok amit tselekesztek, mert nem ember képében ítéltek, hanem az úrnak képében, ki az ítéletben veletek lészen. Azért az úrnak félelme legyen rajtatok, okkal tselekedjetek és szorgalmatosak legyetek, mert a mi Urunknál, Istenünknél nintsen hamisság, sem személy válogatás, sem ajándék vétel. - Majd a nép a városházához ment, ahol a kerületi kapitány újra bemutatta a népnek a három jelöltet, egyúttal ,,szabad voksolásra" szólította fel a jelenlévőket. A megválasztott S. Nagy István uram „a nép eleibe kivezettetvén, és az egész tanáts által kísértetvén, tovább is bírónak lenni kikiáltatott." Majd „hallható szóval" letette az esküt. Végül a kapitány intő szavaival, melyet a jelen lévő néphez intézett — ért véget a bíróválasztás. Karcagon 1794-ben „a mindenkor gyakorlott szokás és privilégiumunk értelme szerént a nép szabad voxának többségéhez képest „ment végbe a főbíró választás. Ezt tisztújítással kapcsolták össze. Választottak még városgazdát, 5 préceptort, 2 kisbírót, vachtereket vagy éjszakai vigyázókat, minden tized élére tizedest, összesen hatot, 2 ármás hadnagyot, 11 mezőcsőszt, valamint majorost, kocsisokat, béreseket a város szolgálatára. Számukra a pénzbeli fizetést és a természetbeni járandóságot is azonnal megállapították. Kiegészítette még a sort a malomgazda, aki az őrlés és a malmok rendjére ügyelt fel, a borbírák, akik a csapszékek ellátásáért és rendjéért voltak felelősek, és a székgazda, aki azért felelt, hogy a mészárszékekben mindig elegendő és jó minőségű hús legyen, a mészáros a számára biztosított legelőn megfelelő számú vágómarhát tartson. A jelentkezők közül ekkor választották meg a csárdák, csapszé11 kek bérlőit, a csaplárosokat és a pálinka hordó asszonyokat. Minden olyan tisztségre tehát, amelyik a közérdekét szolgálta, többnyire egyszerre választottak embereket. A megbízás általában egy esztendőre szólott, ha az illető közmegelégedésre végezte a munkáját, akkor tisztségében tovább is megmarasztották. De rendszeresnek mondható, hogy egy-egy alkalmi feladat elvégzésére vagy a testület tagjaiból vagy külső emberekből álló testületet hoztak létre. Ezek megfelelnek a mai bizottságoknak. A Jászkunságban a redempciókor csak a művelhető szántóföldeket osztották ki örökös használatra, a határok fele, kétharmada közös használatban maradt. Ezeket a területeket rendeltetésüknek megfelelően élték: kaszálót, nádat, apró magvak - mint pl. dinnye, kukorica, répa, köles - alá való földeket osztottak a redempciós kulcs alapján a birtokos lakosok számára. Amikor e gye gy munkának az ideje elérkezett, kijelölték az osztó deputációt, melléjük elegendő kisegítővel együtt. De ha szüksége volt a városnak épület- vagy tűzifára, gabonára, takarmányra, malomkőre, teljes malomra, ennek a beszerzésével is szakértőket illetve tanácsbelieket bíztak meg. A tanács magára vállalta a munkával járó anyagi terheket, vagy éppen természetben fizette meg a fáradozásukat: abból kaptak részt, amivel dolgoztak. Pl. szakálföldnek vagy szakálfűnek mondották az osztóknak külön juttatott részesedést. A források ismeretében nyugodtan állíthatjuk, hogy valódi önkormányzati szerve volt a tanács a mezővárosi közösségeknek. Jellemző 10 SZML Prot. Túrkeve, 1793. november 3. 578-579/389. H SZML Prot. Karcag, 1794. november 2. 157-159/386. 73
