Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

ADATTÁR - Benedek Gyula: Oklevelek Külső-Szolnok vármegye XIV. századi történetéből / 283. o.

Kiadatott Visegrádon, a húsvét előtti harmadik vasárnap előtti legközelebbi hato­dik napon [március 20-án], az Úrnak az 1338-ik évében" P. H. Az oklevelet kiadta már hasonló terjedelemben Fejér György is, csak az oklevélben levő, 1075-ből idézett szövegrészt pedig Knauz Nándor közölte 1890-ben. A nevek kiolvasásában mind­ketten komoly hibákat követtek el. OLDL3141 Tiszaság is gyakori tárgya volt a korabeli peres ügyeknek, amelyekről ugyancsak sok forrás maradt ránk. így a ma már nem létező hely ezek emlékében „él" tovább. 13. A váci egyházmegye káptalanja jelenti I. Károly királynak hogy végrehajtotta a tiszasági határtól való eltiltást 1338. november 3. „[I.JKároly 1 Nagyméltóságú fejedelem Urunknak, Isten kegyelméből Magyaror­szág Méltóságos királyának [nevében]; Tudjátok meg, hogy mi a Váci Egyházmegye káptalanja [. . .] visszavettük — tisz­telettel, ahogy illik - az Őfelsége egy évig visszavont megbízólevelét, a Garam melletti Szent Benedek rendi szerzetesház Siegfried [Sefrid] nevű apátjának és testvérünknek [ratrinostri], valamint a konventje tiltakozása alapján; és amint a megkapott leveletekben köteleztetünk, eleget kívánva tenni, az abban ránk róttaknak - az eltiltás végrehajtására - Móric fiával Miklóssal az oda kirendelt emberetekkel, a mi hiteles emberünkként Pétert, az egyházunk kanonokszékjének ál­dozópapját rendeltük ki bizonyságként, akik végülis hozzánk visszatérve egybehang­zóan előadták; hogy eltiltották a mondott Szunyogi [de Zunug] 2 András mester összes jobbá­gyát a Tiszaug [Wg] nevezetű községben lakó határszomszédokat, hogy ne éljék a tisza­sági [Saag] birtok hasznait és gyümölcseit, egészen a Taka nevezetű halomig és a hárs­3 F. GY.: Codex Diplomatikus Hungáriáé. VIII./4. köt. Buda, 1832. 338-339. Regesztája így hangzik: „An.Ch. 1338 Petrus Episcopus Sirmiensis, comes capellae regiae ac Secretarius Can­cellarius concordiam inter Abbatem de Ságh ac Magister Scheie [Etele] filium Bartholomei uni­tam, contestatur", amely hibás, mert nem az ipolysági, hanem a garamszentbenedeki apátságról van szó. 4 KNAUZ Nándor: A Garam-melletti Szent Benedek apátság. I. Bp. 1890. 29-30. (magyarul is a 211. és a 241. oldalon). A szövegrész az eredetinek egy pontatlan tartalmi átírása, ahhoz ké­pest is több névtorzítással. Az általunk használt kópiában is torzított a nevek zöme. 1 I. Károly Róbert 1308. november 17-től - 1342. július 16-ig uralkodott. Fejér György a jol kiirt nevet Sümegh Andrásnak olvasta. 300

Next

/
Thumbnails
Contents