Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Varga Lajos: A "Három Bírák Urak" folyamodványai a Duna-Tisza csatorna építéséért 1867-ben / 191. o.

A „Három Bírák Urak" természetesen elsősorban nem báró Podmaniczky János II. érdekeit, hanem a maguk, településük, a parasztok érdekeit nézik. 1867-68-ra már sok a módos, sőt igen gazdag paraszt Tiszaföldváron, aki árut termel, nemesített lovat tenyészt, remonda lovakat tart, bükkönyt, lóherét termeszt, sőt zöldséget, kendert, káposztát, burgonyát, dinnyét. A gazdagparaszti réteg kialakulása többek között az 1846. évi örökváltság-intézkedésekre vezethető vissza, mikor is báró Podmaniczky János II. a felszabadított tiszaföldvári jobbágyoknak már eleve differenciáltan adja a kiosztott földeket: 1. egész telket kap a korcsmáros, a baromorvos, a sebész, az uradalmi mérnök és a vezsenyi révész; 2. félteiket kap a mészáros, a boltos és a Kuczorgó-csárda bérlője stb. Nemcsak a módos árutermelő gazdák vannak a csatornaépítés mellett, hanem a házas és elsősorban a hazátlan zsellérek („más házán élők"), mert munkaalkalmat, kenyeret adott volna hosszú időre. Ma is állítom, ha idejében megépül a fent ismertetett két nagy csatorna, hamarabb jelennek meg az agrár-indusztrializálódás előjegyei, nem következtek volna be a nagyrévi és tiszakürti arzénes gyilkosságok, ugyanezek a Berettyó-Sebes-Körös vidékén (Csökmő, Kornádi), Kovács Imrének nem lett volna alkalma megírni a „Néma forradalom" c. könyvét, kevesebb lett volna az el- és kivándorlás, nem alakul ki az a rettenetes nyomor (amit ma már sok oktalan ember nem is hisz), amiről Veres Péter, Szabó Pál, Sinka István, Somogyi Imre, Erdélyi József, Féja Géza, Szabó Zoltán és mások adtak hírt, vagy még előbb az agrárszocialisták, vagy a „másik" oldalról Vadnay Andor, Csongrád vármegye művelt alispánja. (,,A Tiszamellékről - Tanulmány az alföldi munkáskérdésről", Budapest, 1900.), nem lennének szabolcsi- „feketevonatok" és kevesebb a Penészlek! Egy öntözött, belterjesen művelt, jó és komplex közlekedési hálózattal ellátott térség keletkezett volna, ahol a belső-külső be- és kivitel kiegyenlített, ahol permanens a munkaalkalom és folyamatosan növekvő az árutermelés és értékesítés. A továbbiakban a folyamodványukban jól ,,oda mondanak" a tiszaföldváriak. Nem vállalhat felelősséget a kormány azért, hogy az országos kölcsön tekintélyes részét úgy ruházzák be vízi út építkezésekbe, hogy közben a Pesttel való közvetlen közlekedési lehetőségtől majdnem elzárt tiszai vidékek érdekei háttérbe szorulnak, s újból csak ott segítenek (Szeged), ahol már eddig is kedvező kereskedelmi és ipari viszonyokat teremtettek. Az osztó igazságot és az országos érdeket emlegetik folyamodványukban. A kettő most egybeesik, mert az „osztó igazság" törvénye azt diktálja, hogy ne legyenek egyik részről elmaradott, másik részről kiugróan fejlett (más területek rovására) területek, hogy az agrártőkés időszakra jellemző árutermelésnek értelme legyen, anyagi eredménye. Mit követel az osztó igazság és az országos érdek? „... hogy nem csak egyes kiváltságos város bírjon a közlekedés minden kitelhető nemével; hanem más kiterjedtebb vidékek kereskedelmi érdekei is felkaroltassanak ... főleg midőn azok a vasúti hálózattól majd nem teljesen elütvék". Természetesen számadatokkal, a csatornák megépítése után a területek távolságainak a „csökkenésével" is bizonyítanak,igazolnak a tiszaföldváriak. Valóban. A Csongrád-Kecskemét-Pest csatornavonal jóval rövidebb a SzegedPest-i vonalnál. Különben az 1840. XXXVIII. törvénycikk is a Csongrád-Pest vonalat jelöli ki, s 1841-ben már többen készek voltak részvénytársaságot alapítani a csatorna megépítésére. S érdekes, a XVIII. században még Bécs is helyesnek találja a ma197