Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Szikszai Mihály: A szolnoki közúti Tisza-híd szerepének változása napjainkig / 9. o.

A híd újjáépítésére a Rákóczi-szabadságharc után került sor. Ennek végrehajtása br. EHllher Ferenc szolnoki commendans nevéhez fűződik, aki a mederhídon kívül a Szanda felé vezető úton három mocsári hidat is építtetett 1715 —16-ban.

15 A több mint másfél évszázadig tartó török hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc után III/VI/Károly uralkodása alatt létrejött béke éveiben az ország gazdasági téren is pótolhatta lemaradását. Ekkor szervezik újjá a sóregálé jövedelmek egész országra kiterjedő hálózatát is. A legjelentősebb sóbányával rendelkező Erdélyből a szárazföldi út Déda, Szoboszló, Madaras, Bánhalma, Fegyvernek, Szentmiklós, Szolnok, Abony és Üllő érintésével vezetett Pestre. Ez volt az ún. ,,Sóút". Legfontosabb átkelőhelyeinek kiépítése Fortunato di Prati nevéhez fűződik, akit 1715-ben neveztek ki budai kamarai mérnöknek. Tevékenységét Budán kezdte és 1720-ban a Kamara utasítására foglalkozott a szolnoki Tisza-híd, valamint a Kokat-ér és a Büdös-ér felett átvezető fahidak tanulmányozásával. Prati a feladat megoldását úgy tartotta leghelyesebbnek, ha a nagyfontosságú só- és hadiszállítások folyamatos lebonyolítása érdekében a fahidakat kőből építettekkel helyettesíti. Az alföldi részen a „Sóút" vonalán ez a három híd állt. Prati a szolnoki Tisza-híd újjáépítését elsőrangú feladatának tekintette, itt azonban eleve el kellett vetni a kőből történő építés lehetőségét a folyó rendkívüli szélessége és a felhasználásra kerülő kőanyag nagy mennyisége miatt. így a híd terveit 1721 őszén faanyag felhasználásával készítette el s az építkezést egy év múlva be is fejezték. A Kakat-ér és a Büdös-ér felett 1723-ban Prati mindkét hidat kőből építette. Mindhárom híd, mint fontos objektum, katonai ellenőrzés alatt állt.

16 A Tiszán Szolnoknál felépült fahídról Bél Mátyás 1730-ban a következő leírást adja: „A város északnyugatra terül el a vártól, csak a Zagyva vize választja el, ugyanott egy nevezetes híd is átíveli a Tiszát. Az egész folyamszakaszon csak ez az egy híd látható. Néhány öl hosszúságú tartós gerendákat vertek be a vízbe keresztbe. Az egyik cölöpsor már alacsony vízálláskor is elmerül, a másik csak magas vízállás esetén. Minden egyes felső cölöpnek a vízből magasan kiálló végét sövénnyel, gúzzsal hozzákötötték az alacsony cölöp külső végéhez, ezt ismét a belsőhöz, így két-két cölöpből egy jégtörő lábazatot alakítottak ki. Huszonötnél több ilyen lábazatot számoltunk meg. Ezekhez csatlakozik a tulajdonképpeni hidat alkotó hatalmas gerendázat, a szarufák, a szilárd pallózás. Ez a jégtörő alkotmány nemcsak azért figyelemre méltó, mert még öt öl mély vízbe is bármikor beverhető, hanem azért is mert a legnagyobb és legerősebb jégzajlás sem tudja szétrombolni, egyrészt mert nagyon szilárd építmény, másrészt mert a jégtörő lábak felső sora, amelyre a víz és a jég nyomása nehezedik, kihegyezett és vasheggyel is el van látva. S így a rázúduló jégtáblákat széthasogatja, mielőtt még azok a hidat összetörhetnék. Úgy mondják, régebben tutajokból összerakott hajóhídja volt itt a Tiszának. Fenntartási költségei a királyi kincstárat terhelték, mivel a vár és a város a kincstáré."

17 BOTÁR Imre: Szolnok települési, népesedési és gazdasági viszonyai a XVIII. században. Szolnok, 1941. 18. SCHOEN Arnold: Prati kamarai építészmérnök Budán. Művészettörténeti Értesítő', 1960. l.sz. 29-33. 17 BÉL Mátyás: Heves megye ismertetése 1730-1735. Ford.: SOÓS Imre. Eger, 1968. 78-80. r