Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Nagy Márta: Görög feliratos ikonosztázionok és ikonosztázion-töredékek Magyarországon / 113. o.

Harmadik sor déli oldal harmadik tábla: Krisztus mennybemenetele. Felirat nincs. A kompozíció középpontjában körben láthatók a tanítványok. Fölöttük felhőgyűrűben lebeg Krisztus, rajta piros tunika és kék pallium. A háttérben hegyek vonalai bontakoz­nak ki. Harmadik sor déli oldal harmadik tábla: Isten Anyja halála. Felirat nincs. Isten Anyját halottas ágyán az apostolok veszik körül. Fölöttük felhőkön két kerub kíséreté­ben Krisztus lebeg. Kezében azonban a keleti keresztény ikonográfiái szokástól eltérően nem látható az a fehér gyolcsba csavart figura, mely anyjának lelkét szimbolizálja. IV. ZÓNA Negyedik sor középponti tábla: Isten Anyjának megkoronázása. Felirat nincs. Szűz Mária imára kulcsolt kézzel, kék tunikában és fejére boruló rózsaszín maphorion­ban felhőkön térdel. Feje fölött két kerub tartja a koronát. Balról látható Krisztus, kezé­ben hosszú szárú kereszttel, jobbról az Atya-Isten, bal kezét a világmindenséget szim­bolizáló gömbön nyugtatja. A kompozíciót mintegy megkoronázza a galamb képében megfestett Szentlélek. Ez a tábla tematikailag nem része a zónának. A negyedik sor négy-négy felirat nélküli tábláján a tizenkét apostolt ábrázolta a festő mester, oly módon, hogy a középtengelyhez közelebbi két-két táblán két-két apos­tolt a két-két távolabbi táblán egy-egy apostolt jelenített meg. A kompozíciók felépítése azonos: a teljes alakos apostolok tunikát, és palliumot viselnek, a háttérben tájképi kör­nyezet, az előtérben alacsony növényzet látható. Negyedik sor, északi oldal első táblája: Szent Péter apostol kezében kulccsal és Szent Pál apostol kezében karddal; második tábla: János evangélista kezében serleggel és valószínűleg Lukács evangélista kezében botot és nyitott könyvet tart; harmadik táb­la: valószínűleg Máté evangélista nyitott könyvvel; negyedik tábla: valószínűleg Márk evangélista kezében nyitott könyvet és keresztes botot tart. Negyedik sor déli oldal első táblája: Id. Szent Jakab apostol kezében vándorbot­tal és Szent András apostol András-kereszttel; második tábla: Szent Fülöp apostol ke­reszttel és Szent Tamás apostol lándzsával; harmadik tábla: Szent Simon apostol kezében fűrésszel; negyedik tábla: Szent Bertalan apostol kezében kést és saját lenyúzott bőrét tartja. Az ikonosztázion felső egységében a Golgota-kereszten a Megfeszített Krisztust festette meg a mester. A kereszt alatt az északi oldal nagyobb tábláján Isten Anyja kék tunikában és rózsaszín maphorionban, kezeit széttárva jelenik meg. A háttérben hegyvo­nulat és egy város, az előtérben növényzet látszik. A kereszt alatt az északi oldal kisebb tábláján Salomét jelenítette meg a festő. A kereszt alatt a déli oldal nagyobb tábláján János evangélista jelenik meg zöld tunikában és piros palliumban. A háttérben hegyek, az előtérben növényzet látható. A kereszt alatt a déli oldal kisebb tábláján a páncélba öltözött Longinus századost festette meg a mester. V. ZÓNA A felső egységben a lunetta ívében felsorakoztatott négylevelű lóhere alakú táb­lákon hat-hat félalakos prófétát jelenített meg a mester, akik kezükben nyitott köny­vet tartanak. Anton Kuchelmeister az egri képfalon bizánci ikonográfiái sémák felhasználásá­val komponált barokk szentképeket helyezett el. A kompozíciók nem tekinthetők or­129

Next

/
Thumbnails
Contents