Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)
TANULMÁNYOK - Nagy Márta: Görög feliratos ikonosztázionok és ikonosztázion-töredékek Magyarországon / 113. o.
képsor térbeli kiemelését a mester a képfal teljes szélességében megtartja — ami indokolt, hiszen ez a sor tartja a teljes képfalat. A képfal széle felé a mester már mérsékli a térbeli mélységet: a szélső táblák mellé már nem oszlopokat, hanem pilasztereket állított. A fölső sorokban is fokozatosan csökken a térbeli mélység: a harmadik sor üreges csavart oszlopai nem olyan súlyosak, mint az alapképsor tömör testű oszlopai, a negyedik sorban pedig már csupán pilaszterek állnak. A középtengely erős függőleges irányú térbeli kiemelést kap: minden sorban falból kilépő oszlopok keretezik. Az alapképsor és a negyedik sor rojtokkal díszített baldachinja pedig vízszintes irányú térbeli kiemelést eredményez. A térbeli mélység elérése érdekében a képfalépítő-mester az ikonfalon nemcsak sík, hanem domború és homorú táblákat is elhelyezett. A Királyi ajtó mellett felállított két-két alapkép és az alattuk levő táblák, valamint a harmadik és a negyedik sor középtengelyének táblái domborúak; az alsó egység minden sorának szélső táblája a helynek megfelelően homorú kialakítású. Ez a kéttáblányi szélességű oszlop az ikonfal egyenesétől hegyes szögben eltér a naos felé hajlik. A képfal nem egyenes vonalban zárja le az oltárteret. Ez az architektonikái megoldás is a képfalépítő-mester azon szándékát sejteti, hogy a képfal belső mélységgel rendelkezzék. Az alsó egységben a sorokat horizontális irányban elválasztó konzolos osztópárkányok — az alsó egységet lezáró, legfölső párkány kivételével - nem egyenesen, hanem hullámvonal-szerűén, térben előreugorva tagolják a sorokat. Horizontális irányú, hullámzó ritmika keletkezik, mely ellensúlyozza a képfalat tagoló oszlopok párkányzatai és lábazatai által létrejövő vertikális irányú lüktető mozgást. A függőleges és a vízszintes irányú erővonalak kiegyenlítik egymást. Az ellentétes mozgások kiegyenlítődése a képfalon harmóniát eredményez. Jankovicz Miklós az egri képfalon kialakított architektonikát továbbfejleszti a miskolci képfal architektonikájában, egyes elemei pedig fellelhetők a budapesti képfalon is. Utolsó alkotásának, a karcagi képfalnak a szerkezete azt mutatja, hogy túl is tudott lépni az általa kialakított barokkos képfal típuson, és alkalmazta a barokkot felváltó új klasszicista stílus szerkezeti megoldásait. A faragványok magas színvonalú mesterségbeli tudással készültek: a leggyakrabban alkalmazott motívumok: akantuszlevelek, csokorra kötött szalagdíszek, babérfüzérek és naturalisztikusan vagy stilizáltán kialakított rózsafejek különféle változatai. Azonos gyakorisággal fordul elő az urna (váza), melyben virágszálak, leggyakrabban rózsaszálak láthatók. Előfordulnak apró, naturalisztikusan megformált makkok is. Ritka, figurális ábrázolást is fellelhetünk a faragványok között: az alapképek fölött faragott galambok láthatók, melyek csőrükkel láncon függő mécseseket tartanak. A felső egység uralkodó motívumai: szőlőindákon, szőlőlevelek között naturalisztikusan kialakított szőlőfürtök. Faragványok stílusa: A fafaragó mester alapvetően a későbarokk formakincséből építkezett, de gyakran alkalmazta a copf stílus fő motívumát a füzérdíszt és a klasszicista díszítőművészet kedvelt elemét az urna-díszt is. A faragványokat aranyozták. Kompozíciók száma: ötvenkilenc Technika: fa, olaj Felirat: görög 125
