Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Szabó Lajos: Aszály a Nagykunságban a XVIII. század végén / 99. o.

Eközben nem szűnnek a szükségből történő földeladások. Ilyen és hasonló tanácsi bejegyzéseket olvashatunk: „Végh Mihály személy szerint declarálja, s örök vallást tesz az eránt, hogy 20 frt ára szántó és kaszálló földjét eladta örökösen 160 vforintokon Földházi Sámuelnek és maradékainak megmásíthatatlanul, mivel a mostani szükségben élelmének megszerzésében a legnagyobb szüksége van a pénzre."

31 Vagy: Oros Gergely személy szerint jelenti, hogy „házát és portáját a gabonabeli szükség miatt örökösen eladta Kis Ferencznek 32 Rft-on. Mely eladásban szomszéd Győri János nem ellenkezik." (Megjegyz.: Kis Ferencz helybeli mészáros mester volt.)

32 1791 januárjában Szűcs Ferenc helybeli lakos ,,semmi más módot nem találván a magán való segítésre, hogy háza népét a végső szükségtől az éhei hálástól megmentse, el adott örökösen 10 frt áru földet Vitáris Mihálynak és maradékainak 76 vfrt-okon."

33 Az „elkerülhetetlen szükségből kényszeríttetett" eladások kapcsán az elszegényedésnek tipikus példáit találjuk. íme ezek közül egy: „Elek Szabó Mihály személy szerint jelenti, hogy 12 1/2 frt-os szántó s kaszáló földjét, s különben ki nem álható gabonabéli fogyatkozás miatt örökösen eladta V. Szabó Andrásnak, annak feleségének és successorinak 100 vft-ért. Mely summából már anticipálván 59 vft-ot, marad még hátra 41 frt fizetendő. Abból 38 4/8 den insurrectióba, 3 Rft 51 4/8 krt portióba, maga és neveletlen gyermekei számára vejendő gabonára szán 26 vft-ot. A még megmaradó 17 vft 9 4/8 kr-al szállítani igyekszik azon adósságát, mellyel Kristóf Demeter kereskedőnek tartozik. A későbbi, visszatekintő Gazdasági Lapok pedig ilyen summázatot ad: az 1790-es év „a szertelen szárazság miatt igen terméketlen volt. Nagy volt mindenütt, különösen ezen alföldi részeken a gabona- és takarmány szükség. A gabona méreje 26 és több frt-on kelt. A nép tehát oly nagy szükségben szenvedett, hogy a nád béléből (bengyele, sás) készült lepényekkel táplálkozék, sőt eldöglött állatok húsával is, ebből különféle betegség támadván, sokan elhaltak . . ."

34 Az 1791-95-ös esztendő Az előző évi nagy szárazság, ha enyhül is, de tovább tart, s ennek komoly társadalmi következményei vannak. A társadalom és a helyi közigazgatás azonban fokozatosan kiépíti mechanizmusát, s védekezni próbál a természeti csapások ellen. Az 1791-95-ös években nem a szárazság krónikája, s adatai a fontosak, hanem, hogy a helyi társadalom milyen védekező mechanizmust tudott kialakítani. 1791 januárjában az átutazó „Mélt. Gróf. Teleki László Ur hallván a rettenetes szükségét a gabonának, a szegényeken való könyörületességből ajándékozott azoknak számokra 4 Rft 32 krt. Mely pénzen, mivel itt a helységbe privátus embertől gabonát kapni, az útnak rossz volta miatt pedig másunnan hozni nem lehetett, a Helység adott 1 köböl árpát, melyből sült kenyeret . . . kiosztotta a helység gazdája Pója Mihály úr." Ugyanebben a hónapban Debrecenből 100 köböl rozsot vesz Csegei János és Jónás 31 Uo. 1790. XII. 21. 796. sz. 32 Uo. 1791.1. 11. 37. és 38. sz. 33 Uo. 1791.1. 24. 86., 87., 88. sz. 34 Uo. 1791.1. 13.40. sz.; Gazdasági Lapok, 186 3.434. 108