Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Szabó Lajos: Aszály a Nagykunságban a XVIII. század végén / 99. o.

SZABÓ LAJOS ASZÁLY A NAGYKUNSÁGBAN A XVIII. SZÁZAD VÉGÉN A címben jelzett témához két nagykunsági esemény jelzése kínálkozik bevezetésként. Az egyik a Nagykunság-vidéki szegénység 1785-178 6. évi kirajzása (mintegy 600 család) a délvidéki Bácskába (Pacsér, Ómorovicza, Feketics . . -).

1 A másik a Mirhó — gát megépítése.

2 A sajátos jászkun paraszt-polgári viszonyok mellett, amelyek döntő szerepet játszottak a lakosság egzisztenciális helyzetének alakulásában — mindkettő összefüggésben van a korabeli, megnehezült árvízi helyzettel. A XVIII. sz. második felében egyre inkább kiáltóvá vált az árvizek megzabolázása, hogy növekedjék a terület eltartóképessége. Ugyanakkor a túlnépesedett helységek szervezett elköltözéssel is keresték „az élet jobb móddal való folytatásának" lehetőségét. A nagykunságiak köztudatából hiányzik az a figyelmet érdemlő történelmi tény, hogy az Abádszalók-Pusztataskony közötti Mirhó-gát megépítése egyike a XVIII. sz. folyamán hazánkban végzett legnagyobb árvízmentesítési munkálatoknak, amely tájés életmód formáló jelentőségű. Méretei impozánsak: elkészültekor hossza 613 öl, alapja 24 öl, felszíne 12 öl szélességű. A több szakaszban (1753, 1760, 1785/86) épített gát 1787 tavaszán készült el véglegesen, jól szervezett közmunkával, amelyből - szinte erőn felül - a nagykunságiak vették ki részüket legjobban (Kunhegyes, Kisújszállás, Turkeve, Karcag, Kunmadaras, Kunszentmárton „manualistái" és „szekeresei"). Figyelmet érdemlő segítséget nyújtott még Heves vármegye és Orczy Lőrincz, Pusztataskony új földesura is. A korábban „áldást" jelentő árvizek a XVIII. sz. közepére „átokká" váltak a Közép-Tisza vidéken, különösen a történelmi Nagykunságban, amelynek lakossága az 1745-ös redemptióval a paraszt-polgári fejlődés útjára lépett. A nagyszámú állatállomány nem fért meg a helységek „szűk és vizes" határában, s általánossá váltak a kényszerűségből fenntartott puszta-bérletek (Daraksa, Tisza-Balla, Tomaj, Gyenda, Bánhalma, Ecseg stb.) Különösen az 1770-es évek nagy-nagy tiszai áradásai okoznak felmérhetetlen károkat valamennyi nagykunsági és más környező helységben. NemSZABÓ Lajos: „Patsirra költözendő szeginysig" Kisújszállásiak Bácskába települése 1786-ban. In : Jubileumi tudományos ülés a jászkunságiak bácskai kitelepülésének 200. évfordulóján (Kisújszállás, 1986. április 19-20.). Szerk.: KAPOSVÁRI Gyöngyi- BAGI Gábor. Szolnok, 1989. 7-36. SZABÓ Lajos: A „Mirho Gattyanak" építése. In : „Aldas es átok a víz". Tudományos emlékülés a Mirhó gát megépítésének 200. évfordulójára. Kisújszállás, 1987. 3-22.; KARCAGI Gábor. A Mirhó gát megépítésének vízrajzi következményei. Uo. 23-46.; DUCZA Lajos: A Nagykunság ökológiai viszonyainak megváltoztatása az árvízszabályozás után. Uo. 46-78. 99