Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)

TANULMÁNYOK - Soós László: Tiszazug önálló iparosai (1876) / 55. o.

vesén foglalkoztak a „lábbeli" készítésével. Amíg a Külső-Szolnok vármegyében élő mesteremberek mintegy 20 %-a, a Jászkun Kerületben pedig 21,4 %-a ebben a szakmában kereste meg kenyerét, addig az általunk vizsgált területen csak 10,5 %-a . (A vidék mezőgazdasági jellegének megfelelően itt is a csizmadiák voltak túlsúlyban.) Hozzájuk viszonyítva meglehetősen magas s szűcsök számaránya. Erre utal: amíg a környező területeket a cipészek és csizmadiák számbeli fölénye jellemezte, addig a Tiszazugban a lábbeliket készítők és a szűcsök képviselőinek jelenléte megközelítőleg azonos szinten mozgott. A nyolcadik csoportba tartozó másik foglalkozási ágban a faiparban dolgozókat találjuk. Az asztalosokra, faragókra, kádárokra nem csupán az a jellemző, hogy ők alkották eme csoporthoz tartozó mesteremberek több mint egyharmadát, hanem azt is elmondhatjuk róluk, hogy - kevés kivételtől eltekintve — minden helységben megtelepedtek. A vizsgált területen tevékenykedő szíjgyártók, nyergesek, valamint kalaposok főleg Kunszentmárton iparát gazdagították, és termékeik az itt megtartott vásárok és piacok közvetítésével jutottak el a környező falvak lakosságához. A Tiszazug önálló iparosainak másik legnépesebb (VI.) csoportját - 20,3 %-os részesedéssel — az „Élelmi- és egyéb fogyasztási cikkek" készítői alkották. Ezen az iparágon belül a legtöbben a molnárok mesterségét folytatták. A lakosság létszámához viszonyított magas arányukat jól érzékelteti, hogy amíg a Jászkun Kerületben tízezer főre hét molnár jutott, addig a Tiszazugban több mint 14 . (Különösen sokan éltek közülük Csépán, ahol 1876-ban 11 molnár összeírására került sor.) A vizsgált tájegység helységeiben dolgozó hentesek és mészárosok számaránya megközelítően azonos szinten mozgott, mint a környező törvényhatósági területeken. A két folyó kínálta lehetőségeket figyelembe véve feltűnően kevesen foglalkoztak iparosként halászattal. Mivel önálló iparengedéllyel rendelkező halászt csak Cibakházán és Tiszakürtön írtak össze, feltételezhetjük, hogy be nem vallott mellékfoglalkozásként lényegesen többen űzték ezt az ősi mesterséget. A korszak önellátó gazdálkodási szokásaira jellemző, hogy a közel harmincezer főt kitevő lakosság összesen három pék szolgáltatására tartott igényt. (Ehhez képest a vásárokban közkedvelt bábsütők 5 fős gárdája nagy létszámúnak mondható.) Tiszazug iparosainak 14,1 %-a a hetedik csoportot alkotó „Fonó- szövő- és ruházati ipar"-hoz tartozott. A legszélesebben jelentkező lakossági igény ebben az iparágban a takácsok munkája iránt nyilvánult meg. Téli estéken a nők — szinte minden családban — a rokkák mellett ültek, és a hasznosan eltöltött órák során elkészült kenderfonalat a takácsok dolgozták fel. A falvakban előállított fonál nagyobbik fele — helyi szakemberek hiányában — főleg a kunszentmártoni és tiszaföldvári mesterek szövőszékeire került. Bővebben lásd: SOÓS László: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye önálló iparosaínak és kereskedőinek szakmák és települések szerinti tagolódása. I. rész. Jászkun Kerület. In: Zounuk 3. Szerk.: BOTKA János, Szolnok, 1988. 123-147.; SOÓS László: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye önálló iparosainak és kereskedőinek szakmák és települések szerinti tagolódása II. rész. In: Zounuk 4. Szerk.: BOTKA János, Szolnok, 1989. 65-77. A Jászkun Kerületben 215.526 lakosra 164 molnár jutott. 56