Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)
ADATTÁR - Tóth Albert: Szolnok környékének kunhalmai / 355. o.
kezeltem (pl. a tószegi Kucorgó-halom). Természetesen éppen úgy kimaradtak a vizsgálatból az újkeletű mesterséges dombok, deponiák is. (Pl. téglagyári bányadombok, építkezési földkupacok stb.) 1. A halom nevének eredete A halmok nevének azonosításánál alapvetően a Földrajzinév-tárban szereplő neveket vettem figyelembe. Egy-egy halom viszont több néven is szerepelhet. Ezeket azért is célszerű közölni, mert a környékbeli lakosság legtöbbször ilyen néven ismeri azokat. Az is előfordult a gyakorlatban, hogy a halmot egyetlen térkép sem tüntette fel. Ilyen esetekben is a területeken ismerős emberek névhasználata volt a mérvadó. A halmok nevének eredete ma már a legtöbb esetben kideríthetetlen. Régen elfeledett határneveket, egykori tulajdonosokat, eseményeket kellene ismerni ahhoz, hogy néveredetükre fény derülne. Ez legfeljebb tüzetes levéltári vizsgálódás után lenne megvalósítható. Annyi bizonyos, hogy leggyakrabban az egykori tulajdonos nevéről és a hozzá fűződő eseményről kapta a halom az elnevezését. 2. Fekvése Valamennyi közzétett halmot a korábban említett településenként betűrendben közlöm. Fekvését a Magyarország Földrajzinév-tára II., Szolnok megye (1:150 000) térképen a keresőhálózat adataival megadott négyzetben bekarikázott arab számmal jelölöm. Az azonosítás megkönnyítése érdekében rövid, szöveges helymegnevezest is adok. A halmok fekvését — felhasználva több régi, kéziratos, továbbá mai közigazgatási, üzemgazdasági, vízügyi térképet is — döntően katonai térképekről sikerült megállapítanom. 3. Magassága Egységesen a kronstadti szintre vonatkoztatom az értékeket. Az 1953-tól hazánkban is bevezetett ún. balti magasság 0,675 m-rel kevesebb a trieszti értéknél. (Ahol szükséges volt, ezt a korrekciót elvégeztem.) Több halomnál, a magassági jegy hiányában a t.sz.f. magasság nem állapítható meg. A halmok környezetükhöz viszonyított relatív magassága csak becsülhető érték, ezért ezek közlésétől eltekintettem. 4. A halmok állapota Mérvadónak a halomtest (halomtömeg) állapotát tekintettem. E szerint: Ép (ÉP): ha a halmot a természetes erózión és a szántáson kívül semmi nem változtatta meg. Megbontott (MB): ha a halom anyagából az idők folyamán valamennyit elhordták. Ráhordott (RH): ha az eredeti halomtömeget időközben megmagasították. Ez legtöbbször újkeletű beavatkozás eredménye. Roncsolt (RO): ha a halom főtömegét elhordták vagy abban drasztikus bolygatást végeztek. 356