Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)

ADATTÁR - Botka János: A "nemes nógrádi felkelő lovas ezred históriája" - 1809 / 317. o.

be vannak foglalva, kötelezettségöket az eddig fönnálló szokás szerint ezen kerületek és városok mellett teljesíthessék.' A magyar nemesség, a rendi érdekektől sarkallva, ezúttal is a Habsburgok mel­lé állt. Ugyanezt tették a jászkunok is, hiszen kiváltságaik fontos biztosítéka éppen a katonai szolgálat teljesítése volt. Az insurrectio meghirdetésére 1809. április 10-én került sor. A szervezés és felkészülés azonban már év elején megkezdődött. Az 1809. évi első kivetés szerint a Jászkun Kerületre 287 insurgens kiállítása jutott. A keretet a nádor kérésére - hogy éppen egy divisio legyen — felemelték. A „Kerületre háromlott 305 lovas katona" kiállítását a „Districtusok tartozó igazi hazafiúi buzgósággal" fogadták. 3 A jászkunok 1745-ben, a visszaváltáskor vállalták magukra a nemesi felkelésben való részvételt, s sajátos jogviszonyaikból következett, hogy a mindenkori feltételek megteremtése a teljes jogú polgárok, a redemptusok feladata lett. A Kerületekben élő nemesek a re de mp tu sokhoz hasonlóan vettek részt a költségek összeadásában (felkelési pénztár fenntartása), s felkelési kötelezettségük is a redemptusokkal együtt nekik volt. A szokásoknak megfelelően a Jászkunságban ezúttal is összeírtak minden 20—40 év közötti redemptus lakost (és nemest), toborozni azonban csak önként jelentkező­ket toboroztak. (Sorshúzást csak jelentkezők hiányában alkalmaztak volna.) A 287 insurgens helységenkénti elosztása a 1808. évi subsidium alapul vételével történt. A Jászság helységeire 111, a Nagykunságra 78, a Kiskunságra 98 fő esett. A tiszte­ket a Generalis Congregatio választotta, de a kinevezés a nádor hozzájárulásával vált érvényessé. Ezredesnek Garnikay Ignác vármegyei táblabírót nevezte ki a nádor. A vá­lasztott tisztek is tapasztalt katonák voltak: Első kapitány: Másod kapitány: Főhadnagy: Gubtsy János Mihálovits Pál Varga Sándor Endre László Vágó Ignác Laczka János Vízi András Tajti János Alhadnagy: Szeles György Aczél István Ozorovszky Máté Simonyi József Orvosnak a két század mellé Balog Miklós árokszállási chirurgus jelentkezett. Raj­tuk kívül még 17 lovász és 2 kovács alkotta a jászkunok felkelő seregét. 4 A jászkun felkelők szervezetileg a nógrádi ezredbe tartoztak. S bár az ezred elnevezését a legtöbb katonát kiállító vármegyétől kapta, kormány-, vagy más néven: ezredes-főkapitányi osztályát a Jászkun Kerület osztálya képezte. A harmadik osztályt "Ló. 381. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lcvéltái (Továbbiakban: SZML) Jászkun Ker. Protocol!. 1809. 30 és 40. p.; BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet: A Jászkunság szerepe az 1809. évi napóleoni há­borúban és az utolsó nemesi felkelésben. Megjelenés alatt: Damjanich J. Múzeum Évkönyve. Szolnok, 1990. A kézirat 1985-ben készült. 4. p. Nála a felemelt keret 350 fő. ^BÁNKINÉ MOLNÁR E. 1985. 9-10.; SZML Jászkun Ker. ir. Acta Ins. Fasc. 1. No. 48. 318

Next

/
Thumbnails
Contents