Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)
TANULMÁNYOK - Kerek Béla: A mezőgazdaság kollektivizálása Szolnok megyében (1948-1961) II. rész / 209. o.
tétele. Ez utóbbi akkor válna igazán érthetővé, ha ennyi év távlatából nem csak az elkövetett törvénysértések, hanem az akkori politikai hangulat is feltárulhatna teljes körében. Akkor állíthatnánk vagy kérdőjelezhetnénk meg azt, hogy „A sikeres előrehaladásnak, különösen a földdel bíró kis- és középparasztok tömeges belépésének, másik fő forrása az önkéntesség betartása volt a kellő politikai feltételek előzetes megteremtése alapján.' Az kétségtelen, hogy az önkéntesség megsértésének 19501951-es módszereit alig érhetjük tetten, de az útválasztás kényszerének számos elemét igen, állami vagy egyéni inspirációtól hajtva. A megyei párt-végrehajtó bizottság augusztusi ülésén javaslatot tett a termelőszövetkezeti mozgalom továbbfejlesztésére is, melynek középpontjában továbbra is a szövetkezetek megszilárdítása szerepelt, ami nem ígért könnyebb feladatot. Az átszervezéshez hozzá tartozott tehát, hogy folyamatosan figyelmet fordítsanak a szövetkezetek megszilárdítására, gazdálkodásuk korszerűsítésére. Az 1959. év terméseredményei magasabbak voltak a korábbi évekénél, és ezzel igazolni vélték, hogy a szocialista átszervezés végrehajtásának és a termelés növelésének egyidejű feladata reális volt. Ez inkább azzal függött össze, hogy az 1958 és 1959-es év időjárása kedvezett a mezőgazdaságnak. A „kettős feladat' teljesítése szorosabb értelemben nem történt meg. Az MSZMP K. B. 1959. október 22-i határozata nyomán a megyei pártbizottság és a tanács úgy határozott, hogy a megszilárdítással párhuzamosan a még ,,kintlevő" gazdaságok is kerüljenek be a szövetkezetbe. „Tavaszig, különösen pedig a zárszámadás és tervkészítés időszakában a többi munkával együtt oldjuk meg a kintlevő dolgozó parasztok beszervezését, tegyük rá a pontot véglegesen a megyében is a falu szocialista átalakítására. A községekben lévő néhány egyénileg dolgozó paraszt ezt várja is, várja, kivel 1959 tavasza óta lényegében nem beszélgettek.' Az átszervezés során ekkor elsősorban az 1—5 kh területű gazdaságok beszervezésére gondoltak, melyek átlagos területe 3,8 kh körül volt. Az újabb átszervezések következtében a megye mezőgazdasági művelés alatt álló területének 96,1 %-a szocialista szektorba került: 75 TermelőszöÖsszes ebből szántó családok tagok vetkezetek száma terület (kh) száma 319 639 057 534 309 65 004 70 751 237 650 618 545 469 64 594 70 437 199 663 212 551 030 65 967 72 117 1959 1960 1961 A megszilárdulás időszakában folyamatossá vált a kisebb termelőszövetkezetek egyesülése. Bár a megyei vezetés fellépett az ellen, hogy erőszakolt gyorsításokkal 73 Uo. 384. 74 MSZMP Szolnok MB Arch. 1. fond/I. es. 23. ő. c. 75 KSH. Szolnok megye tontosabb statisztikai adatai. 1961. 119. 240