Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)
TANULMÁNYOK - Kerek Béla: A mezőgazdaság kollektivizálása Szolnok megyében (1948-1961) II. rész / 209. o.
den szervnek. Az agitációs munka középpontjába a 3004-es rendeletek kedvező feltételeinek és lehetőségeinek megismertetését állították. Fontos volt ez azért is, mert a korábbi években sok hiba forrása volt az, hogy nemcsak a kormányhatározatokat, hanem a termelőszövetkezetekre, termelőszövetkezeti csoportokra vonatkozó működési alapszabályt, valamint más fontos rendelkezéseket sem ismerték. Sok esetben még a tagok jogait és kötelességeit vagy a szövetkezet különböző pénzügyei intézésének módját sem. A mezőgazdaság szocialista átszervezésének operatív feladatai mellett felhívták a figyelmet a gyenge és az új termelőszövetkezetek megerősítésére is. A fejlesztési bizottságok nagy lendülettel kezdtek hozzá az átszervezéshez. A megyei fejlesztési bizottság Szolnok város területéről 274 pártmunkást, államigazgatási és ipari dolgozót küldött a járások, városok segítségére. Más helyekről és szervektől az agitátorok százai indultak a községekbe. Valanennyien meggyőződve, hogy amit tesznek, történelmi tett, hogy ami történik, az igaz ügyért történik. Arra a logikára épült minden, hogy ahhoz, hogy a kommunizmus ígérete megvalósulhasson — mármint, hogy mindenki szükségletei szerint részesedhessen a javakból — termékbőségre van szükség, amit - az egyoldalú hiedelem szerint - csak a nagyüzemi kollektív gazdaság tud biztosítani. Ugyanúgy téves felfogás volt az, hogy az egyéni gazdaság nem képes a megújulásra, a termelés növelésére, mint az, hogy az egyéni gazdaság nap mint nap újra szüli a kapitalizmust. Arra a téves hitre is épült, hogy ha a parasztság most, az átszervezés kezdetén még nem ismeri fel saját érdekét, de majd a „bőség kosaránál" hálás lesz. A párthoz, a demokráciához, a szocializmushoz való hűség vagy szembenállás mércéje volt az egyén és családtagjai számára a szövetkezeti mozgalomhoz való viszony. Az átszervezés során továbbra is abszolút prioritást a szövetkezeti mozgalom számszerű fejlesztésének kérdése kapott. Az agitáció módja a korábbiakhoz képest csak annyira változott, amennyire mások voltak a történelmi feltételek. A törvénytelenségek is csupán annyiban változtak, hogy a durva szélsőséges formáit felváltotta egy kifinomultabb, a felelősséget kideríthetétlenné tevő vagy a felelősséget a szenvedőre áthárító forma. Az agitátorok egymásnak adták a kilincset. Ha szükség volt rá, félóránként újabb és újabb agitátorok ültek le a belépést elodázó vagy belépni nem kívánó parasztember asztalához, és ott volt ígéret, csábítás, megszorítás, fenyegetés is. Az átszervezés megtörténte után igen népszerű volt vezetői körökben anekdotázni a belépésre ösztönző furfangokról. Ma már nehéz megállapítani, hogy mi alapján foszlott szét egyik pillanatról a másikra az egyéni újrakezdés, illetve folytatás illúziója. Nehéz megállapítani, hogy ki az, aki önszántából, végül is a szövetkezés előnyeit felismerve, vagy ki az, aki lélekben megtörve ragadott tollat, hogy aláírja a belépési nyilatkozatot. Nehéz megállapítani, hogy ki az, aki a koramúlt tapasztalataiból tudhatta, hogy ez elől nem lehet kitérés, vagy ki az, akiben végül is megérett a szövetkezés gondolata. Egy biztos, hogy a szövetkezeti mozgalom legpozitívabb időszakaiban sem tudta jónéhány parasztember elfelejteni a személyével történt akkori méltánytalanságot. A közösben is egész életében nyilvántartotta a volt jószágát, földjét, s annak mindig nagyobb gondosság jutott anélkül, hogy megfogalmazta volna ennek célját. Az átszervezés senki által nem remélt átütő sikert hozott. Február 16-án három, február 22-én harminc és február 25-én már negyvennégy szövetkezeti község volt a megyében. 231
