Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)

TANULMÁNYOK - Tolnay Gábor: A mezőgazdasági kamara által támogatott szántóföldi növénytermesztés Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a két világháború között / 181. o.

1920— 30-40-es évek értékesítési viszonyai mellett — amikor különösen a búza értékesítése világszerte válságos helyzetben volt — nem lett volna-e célszerű éppen a gabonatermelés rovására más termelési ágakat is fejleszteni. Nincs adatunk arra, hogy ennek felismerése megtörtént-e a vármegye mezőgazdasági irányítása szintjén (vármegyei gazdasági bizottság, vármegyei gazdasági felügyelő). Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem gondoltak rá, de már ennek megkísérlését, a változtatását megakadályozta a háború. Takarmánynövények A takarmánynövények csoportjába mind az egyéves, mind a kétéves és évelő takarmánynövények tartoznak, tehát a csalamádé, az őszi és tavaszi takarmánykeverék, a muhar, a lóhere, a lucerna, a baltacím stb. A takarmánynövények vármegyénk Összes szántóterületének mindössze 9,6 %-át tették ki, tehát csak a 38 %-át annak, amit a mezőgazdaságtudomány ebben az időben előírt a normál vetésforgó kialakításakor. A takarmányterületnek ezt a 62 %-os hiányát a rétterület távolról sem pótolhatta. Nemcsak azért, mert a rétterület hozama általában is kisebb volt a vetett takarmányoknál, hanem azért is, mert vármegyei viszonylatban a kataszteri osztályozásban rétként szereplő területek túlnyomó többségben nem is voltak tekinthetők teljes értékű rétnek. Azonfelül pedig a rétek gondozását a vármegyében rendkívül elhanyagolták. De még kevésbé pótolhatták a takarmányterületeket a legelők elnevezés alatt nyilvántartott területek, mert ezeknek többsége valóban nem volt tényleges legelő (inkább ,,koplaló"). A vármegyében 39.384 kat. hold rét (a szántóterület 5,77 %-a) és 106.558 kat. hold legelő (a szántóterület 15,6 %-a) volt található.

82 A vármegye legelői csak kivételesen jó esztendőben tették lehetővé az állatok tartós legeltetését, mert a íegelőterület talajának jelentős része szikes volt. A vetésforgó és általában a gazdasági üzem jövedelmezőségének a szempontjából pedig éppen a takarmányterület bírt volna a legnagyobb jelentőséggel. A 25 % takarmányterület — kiegészítve a takarmánynak termesztett kapásokkal - tette volna lehetővé akkora állatállomány tartását, mely a forgó időnkénti áttrágyázását biztosíthatta volna. Üzemileg pedig szintén fontos lett volna, hogy a gazda megfelelő állattartással tegye termelését változatosabbá és ezzel csökkentse az egyoldalú termelés erősebb kockázatát. De sok egyéb gazdasági szempont szólt az állattartás és ezzel a takarmánytermesztés felkarolása mellett. Megállapíthatjuk azonban, hogy a takarmánytermelésnek ilyen csekély aránya nem felelt meg az okszerű gazdálkodás kívánalmainak és ez nem biztosította a vetésforgó szükséges trágyázását, tehát a talajerőfenntartás legelemibb követelményét. A takarmánynövények ilyen hiányát egyáltalán nem pótolta a kapásnövények némi túlsúlya sem. Egyrészt éppen a kapásnövények kívánják a jól trágyázott talajt, amit a vármegyében nem voltak képesek a gazdák biztosítani, másrészt pedig a várme82 Magyarország földbirtokviszonyai 1935. évben törvényhatóságok, városok és községek szerint. Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat 99. kötet. Bp. 1936. 2-21. 202