Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)

ADATTÁR - Tóth Albert: A Jászság kunhalmai / 419. o.

9. Tájképi értékek Döntően szubjektív kategória. Szerepeltetésével azt a tájértéket igyekszem ki­fejezni, amit a halom az adott helyről nézve a szemlélőben mint látványt kivált. 10. Irodalmi, néprajzi, kultúrtörténeti vonatkozások Több halomhoz is fűződnek legendák, hiedelmek és egyéb néprajzi kuriózumok. Ezeket éppúgy, mint a hozzájuk kapcsolódó egyéb írásos dokumentumokat terjedelmi okból csak utalásszerűén, vázlatosan említem meg. Munkám lényege: a halmok álla­potrögzítése, így a feldolgozás is adattár jellegű. Hiánynak tekinteném, ha egy-egy jellemző a halomhoz kötődő művelődéstörténeti vonatkozás kimaradt volna. Ugyan­akkor aránytalanságot okozna valamennyi adat közzététele, így azokat kénytelen vol­tam szelektálni. 2. A megvizsgált kunhalmok kategóriába sorolása Szükségesnek tartottam, hogy a közreadott 34 kunhalmot a jelenlegi állapotu­kat legjobban kifejező hét kategóriába soroljam az alábbiak szerint: 1. Viszonylag háborítatlan, ép, jellegüket még jól őrző halmok Ezek száma csekély. Háborítatlan halomról eleve nem beszélhetünk, mivel a háborítatlanság egy eszmei zavartalanságot tételezne fel, ami egy többezer éves, emberi környezetben létező objektumnál elképzelhetetlen. így csak viszonylagos háborítatlan­ságról lehet szó. Ezek a halmok még őrzik kultúrrétegeíket, épek, tájképileg is markáns kiemelkedései a vidéknek. A vegetációjuk többnyire degradálódó löszgyep. 2. Jellegüket még őrző, ép, de jelenleg is szántott vagy korábban már megművelt, (beépített, beerdősített) halmok Legfőbb jellemzőjük, hogy még épek. A szántás (beépítés, erdősítés) következ­tében már eredeti vegetációjukat elvesztették, így többnyire kultúrnövényzet vagy gyomtársulás borítja a felszínüket. Többségüket a halomtetőig szántják. Tetejükön legtöbbször magassági jegy is található. Általában magas (85-100 m t.sz.f. magasságú), szép formájú kiemelkedések. Legfelsőbb kultúrrétegük a mély talajművelés következ­tében megsemmisült, széthordódott. 426

Next

/
Thumbnails
Contents