Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)
ADATTÁR - Botka János: A Jászkunság megváltásának százados ünnepe (1845. május 20.) / 341. o.
ezelőtt sorsukra emlékező jászkunok, a múltat és a jövőt bölcsen összekapcsoló elődök akaratának szellemében járunk el, hanem a mai nemzedékek önmagukat kereső világában az erőt és bátorítást adó régi idők hiteles bemutatásával szép hagyományaink konkrét megismeréséhez és továbbviteléhez is hozzájárulunk. Tanulságos más szempontból is átolvasni az évszázados ünnep leírását. Megkapó élményt nyújt: a sorok követése közben szinte magunk is jelen vagyunk a nagy forgatagban, bőrünkön érezzük a térség levegőjét, elvonul előttünk az akkori táj, a precízen és örömmel ünneplő közösség, a jászkun ember. Az 1845. évi ,,nagy majális képei" ugyanakkor sok-sok történelmi, néprajzi, önkormányzati, katonai, nyelvi, földrajzi ismeretanyagot is jelentenek számunkra. A ritka értékű forrás levéltárunk Jászkun Kerületi anyagának 1845. évi jegyzőkönyvében a 282-317. oldalakon található. Az 1168. jegyzőkönyvi szám alatt a következő címmel szerepel: A Szabad Jászkun Kerületek válcsági Százados Örömünnepe. 1845. május 20-kán. II. MÁJUS 19-én, mint a várva várt napnak még mindég felhős komor reggelén, a tartós gyászharangozás szomorú benyomást okozott. Jász Berény várossá törzsökös birtokos lakossai t.i. ez alkalommal a szabadságért küzdött ősök emlékének is áldozni óhajtván, lelkeikért ünnepélyes szertartással engesztelő áldozatot mutattak be a Mindenhatónak, s ezzel az örömünnepet megelőzni akarták, mi reggel 7 órakor tartatott. Már 9 óra tájban gyülekeztek a látni és tudni vágyók a város közepéni nagy téren s kevés perez múlva hemzsegett a tarka vegyületű sokaság; itt gyülekezett öszve ezüst zsinórral körülszegett, búzavirágszín posztóbul készült, csótárral díszített büszke paripákon, a minden kerületből százat haladó, sajátszerű nemzeti öltönyben, a jászok ugyan az ismeretes rókás mentében, a két kunok pedig sötétkék ezüstgombos dolmányban, karddal övedzve, tollakkal és zöldfa lombokkal ékesített, fekete kisszerű kalpaggal csinosan felkészült, és a B. Kress zenekarábul alkalmazott 36 nemzeti egyenruhás szürkelovas zenészekkel ellátott dandársereg, gazdag ezüstös egyenruhás kerületi kapitányaik Vágó Ignácz, Illéssy János és Aczél István urak vezérlete és minden kerületnek saját czímerével, s a fenséges Nádor híven festett arcz képével, kék kamuka, ezüst himzetű, pompás szalagú zászlóik alatt, és a Kerületi ház előtt rendben állítva, fővezérére, nádori főkapitány úrra várakozott; itt jöttek öszve azon csinos készületű, búza virágszín, ezüstös egyenruhás 13 Jászkun ifiak, kik a megérkezendő nagy vendég kotsija melletti lovaglásra várakoztak; csakhamar Lehel vezér alakjában szinte pazarfényű ezüstös egyenruhában, párduezbőr válltakar óval, és oldalán gazdag aranykötésrül függő Jász Kürtéi kitüntetve, magas termetéhez választott, s gazdagon vert ezüsttel ékesített nyeregszerszámú nagy délezeg paripán megjelent a dandársereg vezére is, tábori segédje kíséretében; - kevés ideig tartott szemle után a sereg a vártt nagy vendégek elejbe, lelkesedésre és örömre buzdító zene mellett, rendeltetése helyére indult; utánna kotsikon a Jász Kerület Tiszti karábul, közönségek képviselőiből rendelt küldöttség, nádori Alkapitány Kálmán Sándor úr vezérlete alatt és Jászberény várossá Tanátsa főbíró Komáromi János úr vezérlete alatt. - A dandár sereg a külső malomtúl az úgy nevezett Cserő halomnál, a belső szőliők mellett állapodott 345