Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)

TANULMÁNYOK - Papp Izabella: A görögök beilleszkedése a Jászkunság gazdasági és társadalmi közösségébe / 27. o.

érkezik 1795-ben, Georgius Rus pedig 13 évesen kerül Kozániból ugyancsak Karcag­ra 1797-ben. 15 A görögökkel szemben korábban megértést és türelmet tanúsító Kerület is kény­telen most már komolyan venni a királyi leiratokat és megkövetelni az eskütételt. Ez már nem csupán a kereskedőkre vonatkozik, az 1792-ben kiadott 2680l-es királyi „parancsolat" előírja azok számára is, „kik az országbeli kereskedőknél szolgálatot vagy legénységet vállaltak". Az 1793-ban kiadott utasítás szerint pedig „tsak akkor engedtetik meg a Török Jobbágyoknak az esküvés, amikor háza népüket ki hozzák a Török Birodalombul." 16 Ezek a rendeletek tulajdonképpen a korábban kiadott le­iratok nyomatékosabb megismétlését tartalmazzák. Még így is előfordul, hogy évekig elhúzódik egy-egy esetben az eskütétel. 1794­ben érkezik Karcagra Nako Papo Giro, aki egész családját Törökországban hagyta. Számos levélváltás, helytartótanácsi érdeklődés, leirat után 1796-ban úgy nyilatkozik, hogy „ámbár felesége, ha még él, és két fiai Török országon légyenek, mindazonáltal soha oda visszamenni nem akar, hanem itt maradván kész a homagialis hitet le ten­ni." 17 1798-ban a szokásos féléves jelentésben végre azt jelentheti Dóka Márton es­küdt, hogy a Nagykunságban már nincs olyan török jobbágy, aki nem tett hűséges­küt, csupán Nako Papo Giro már homágiatus görögnek 9-10 éves gyermeke, aki még nem ismeri jól a magyar nyelvet és fiatal kora miatt sem tehet esküt. 18 A Túrkevén lakó Szűcs Pál még 1781-ben érkezett Magyarországra. Eddig azért nem tett esküt, mert a felesége Törökországban él. 1793-ban kéri a Helytartótanácsot, hogy mivel „feleséginek életérül bizontalan, maga pedig elroskatt erőtlen öreg ember lévén, szenvedtessen meg Túrkeviben lakása ... mint ő felsége jobbágya úgy kíván Magyarországon lakni még egy kevés ideig, is itt meg is halni." 1795. május 7-én ő is leteszi a hűségesküt. A szigorú rendelkezések nyomán megnő a jelentősége az eskü letételét bizonyí­tó okmányoknak. 1799-ben Rósa Johannovits Zombor városából fordul kérésével a Jászkun Kerület főkapitányához. 20 Korábban ugyanis Halason volt kereskedő, és 1773-ban Árokszálláson tett hűségesküt, ,,de mint gyermek, azzal nem gondoskodtam, hogy ebbéli lekötelezésemrül illendő bizonság levelet nyerhettem volna. Minthogy pe­dig mostanában homagium esküvésemnek bebizonyítására szükségem volna, instálom alázatosan a T(ekinte)tes Nemes Megyéket, hogy Hittel pecsételt hűségem lekötelezé­14 SZML JKK Közig. ir. Fasc. 8. No. 1233/1796. 15 SZML JKK Közig. ir. Fasc. 8. No. 1296/1797. 16 SZML JKK Közig. ir. Fasc. 8. No. 1753/1795. Az irat azért sorolja fel a török alattvalókkal kapcsolatos rendeleteket, mert a Karcagon lakó Nako Papo Giro már négy éve elmulasztotta az eskütételt. 17 SZML JKK Közig. ir. Fasc. 8. No. 110/1796. 18 SZML JKK Közig. ir. Fasc. 8. No. 1414/1798. 19 SZML JKK Közig. ir. Fasc. 8. No. 1655/1794. 20 SZML JKK Közig. ir. Fasc. 8. No. 79/1799. 30

Next

/
Thumbnails
Contents