Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)
TANULMÁNYOK - Szabó Lajosné : A kisújszállási Nagy Imre népi kollégium története / 129. o.
A szerveződő intézmény nevet is kap. Névadója az 1817-ben született kisújszállási parasztfiú Nagy Imre, aki a helybeli algimnázium kiváló tanulója volt, majd a debreceni kollégium diákja, reményteljes fiatal költője, aki a Kisfaludy Társaság pályadíját is elnyeri élete utolsó évében. Korai halála miatt tehetsége nem bontakozhatott ki, országos hímévre nem tehetett szert. Az utcát, ahol családja háza állott, róla nevezte el szülővárosa. Lassan feledésbe merülő emlékét jó száz évvel halála után idézik fel. A hasonlóan reménytelen sorsból induló, de az övénél sokkal biztatóbb jövőben bízó ifjúság a nevét viselő kollégiumban szándékszik most otthont találni. NÉKOSZ-instruktor jelenlétében tesz felvételi vizsgát 30 tanuló. Öten visszalépnek, öten nem felelnek meg a követelményeknek, így 20 kollégista kezdheti meg a tanévet, némi kis késéssel, október 15-én. Az ellátást a NÉKOSZ-központbólés a gyűjtésből kapott pénzen kívül a havi tagdíjakból fedezték. Ez utóbbi átlaga 20 forint körüli pénzösszeg volt. Jellemző a gazdasági viszonyokra, hogy sokan hónapokat késtek a befizetéssel, mert a család még ezt a csekély összeget is nehezen tudta előteremteni. Az ellátás elsősorban étkeztetést jelentett. A pontosan vezetett élelmiszer kiutalási jegyzőkönyvekből, heti étrendekből alaposan megismerhető a kollégisták élelmezésének szűkös volta. Zsírt alig használnak, olaiat vagy margarint is csak minimális mértékben. A reggeli dec. 16-ig köménymagos leves, aztán a tanév végéig borsópor leves. A déli és esti étkezések három fő alapeleme a burgonya, bab és borsó. Hús 34 naponként szerepel az étrendben, attól függően, hogy tudtak-e vásárolni, vagy hogy a segítőkész városi vezetőség a feketézőktől elkobzott javakból mit tudott juttatni. Az étkezés gondja úgy-ahogy megoldódott. Nem így a fűtésé. Az első kérelmet október végén küldi el az igazgató a NÉKOSZ gazdasági osztályához: ,,... közlöm, hogy a tüzelő beszerzése ügyében tárgyaltam a város polgármesterével, aki ígért mindent, ha lesz. A városnak majd jön fája, pénzért ad is, de bizonytalan időre fog megérkezni. Nekünk viszont csupa széntüzelésre való kályháink vannak. Szenet pedig a város nem tud adni. Azt mondták, mi gondoskodjunk róla. Számításom szerint kb. 70 q szénre lenne szükségünk és kb. 100 q fára a téli hónapokra. A bizonytalanságra való tekintettel jó lenne, ha a központ tudná biztosítani tüzelőszükségletünket, vagy legalább is egy részét.' November 7-i dátummal érkezik a válasz, hogy a szén szállításáról intézkedés történt. Az ígért tüzelő azonban nem érkezik meg. December 31-én újabb segélykéréssel fordul az igazgató a NÉKOSZ gazdasági osztályához: „Tüzelőnk egyáltalán nincs, s nálunk még pénzért sem lehet mindig kapni. Be kell vallanom, hogy eddig még nálunk nem volt fűtés. De ezt vakáció után már nem lehet folytatni. Én azzal engedtem haza kollégistáimat, hogy ha sikerül keríteni tüzelőt, akkor folytatjuk a munkát, ha nem, kénytelenek leszünk szüneteltetni kollégiumunkat. Meg kell jegyeznem, súlyos tehertétel nálunk az is, hogy az alkalmazottakat is a kollégiumi pénztárból kell fizetni.' Az étel megfőzéséhez szükséges fához a város jóvoltából jutnak hozzá: kapnak engedélyt a városi erdőből való favágáshoz. A kollégisták vágják ki és aprítják fel a fát, melynek melegéből is részesülnek, mert a konyha és a tanulószoba közötti ajtót 3 Uo. 4 Uo. 48/1947. 131
