Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)

TANULMÁNYOK - Szurmay Ernő: Szolnok közművelődésének története az első világháborútól a város felszabadulásáig 1914-1944 / 91. o.

tott gázsit kapják is meg, vendégszereplőkre ne építsenek, szabadjegyet csak a Színügyi Bizottság jóváhagyásával adhatnak, a szerződés pedig mindig egy évre szól. Szolnokon október 1-től november 30-ig tartson az őszi, május 1-30-ig a tavaszi szezon. A fenti határidőket ugyan nem pontosan, de az egyéb követelményeket betartva Miklóssyéké a szolnoki színház 1934—35-ben. A társulat csőd felé vezető útja azonban már 1934 végén kirajzolódott. Az őszi szezon mérlege a számok tükrében siralmas volt. Az átlagos napi bevétel alig haladta meg a 181 P-t a 350 P-s napi kiadással szem­ben. A Színügyi Bizottság hiába kísérletezett újabb és újabb javaslatokkal, hivatalok­ban megszervezett jegyárusítással, helyi szerzők darabjainak műsorra tűzésével, egy-egy szezonra 800-1000 bérlő megszervezésével, szabadtéri előadás tervezetével, 1935 végére a feloszlás állapotába került a Szolnok-Kecskemét-Újpest—Békéscsaba színikerület. 90 Az 1936. évi tavaszi és őszi évad már Sziklay Jenő szegedi társulatáé! Társulatá­ban többek között Mészáros Áginak, Erdődy Kálmánnak, Sz. Patkós Irmának tapsol­hatott a közönség. A várt anyagi siker mégis elmaradt, jóllehet senki sem csalódott a társulatban. 91 Nem véletlen, hogy Sziklay - biztosítva akarván látni magát és társula­tát - 4 éves szerződést kért a várostól. 92 Az országszerte felerősödött, törvényben is legalizált antiszemitizmus nem ked­vezett Sziklay Jenőnek, hiába foglalt mellette állást Szeged városa is. 1939-ben már staggione társulatok járták az országot. 1939-ben Beleznay Unger István operett társulata szeptember végén a János Vitézzel kezdett-Bagó szerepében Kiss Ferenc­cel -, október 16-tól pedig az Inke Rezső vezette prózai társulat lépett fel Szolno­kon. 94 1940 Thúróczy Gyula vezette tavaszi szezonja a pénzesebb zsidó polgárság távol­maradása miatt is meglehetősen gyengén zárult, jóllehet a műsoron Herczeg, Huszka, Németh László darabjai is szerepeltek. Ősszel Kardos Gézát köszöntötte a helyi saj­tó, aki társulatával az 1941-es tavaszi szezont még végigjátszotta. A megismétlődő si­kertelenség okait a jobboldali sajtó a fix-fizetésesek pénztárcájához nem alkalmazkodó helyárakban a zsidó szerzők darabjainak bemutatásával, a pesti színházak közelségével magyarázta. 1942 tavaszán újra Kardos Géza kezdett, szegedi társulatával Komlós Juci, Pat­kós Irma, Somogyvári Pál fellépésével. A búcsúelőadás Arnold Sepp észt író Ház a ki­kötőben c. darabja volt. Az őszi évadra Kardos már Pestre szerződött. 97 Ezért az 89 Uo. 1933. júniusi. 90 Szolnoki Üjság 1934. november 29., december 4., december 28. 91 Uo. 1935. szeptember 1., október 18. 92 Uo. 1937. június 13. 93 "Uo. 1938. augusztus 30. 94 Uo. 1939. szeptember 12. 95 Szolnok és Vidéke 1940. április 17. 96 Uo. 1941. június 4. 97 "Uo. 1942. április 29., július 4. 111

Next

/
Thumbnails
Contents