Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)
TANULMÁNYOK - Szurmay Ernő: Szolnok közművelődésének története az első világháborútól a város felszabadulásáig 1914-1944 / 91. o.
Ernő és Tarnay Alajos hangversenyét hallgathatták az érdeklődők a vármegyeháza nagytermében, október 28-án pedig Ferrari Albertina, Kerpely Jenő, Kosa György játékában gyönyörködhetett a Városi Színházat félig megtöltő hallgatóság. Kevés közönség, nagy erkölcsi siker jellemezte Eyssen Irén operaénekes, Szécsy Magda hegedű-, Ül. Kazacsay Tibor zongoraművész 1934 júniusi hangversenyét is. Sugár Viktor orgonaművész, a koronázási főtemplom karnagya és Lenhardt Gizella operaénekesnő a ferencesrendi plébániatemplomban rendezett egyházzenei hangversenyén P. Szabó Polikárpnak, a zárda főnökének szerzeményeit is hallgathatták a zenekedvelők. Ugyancsak Sugár Viktor vezetésével lépett fel két évvel később a Városi Színházban a Mátyás templom ének- és zenekara a helyi KathoHkus Nőszövetség egyházzenei hangversenyén. 7 1937 novemberében ugyanez a 110 tagú ének- és zenekar P. Szabó Polikárp Tu es Petrus c. művét és Kodály Zoltán Budavári Te Deum-át mutatta be a Városi Színházban a Kat. Nőszövetség jótékony célú előadásán. 72 A háborús években ritkultak a komolyzenei hangversenyek. Még 1942-ben a Kolozsvári Operaház vendégjátékának tapsolhatott a közönség, aztán már csak a kívánsághangversenyekhez hasonló rendezvények adtak zenei szórakozást a szolnokiaknak. Ilyen volt a Karády Katalin, Kelly Anna, Barabás Sári, Utri Anna, Cselényi József stb. részvételével 1943 tavaszán rendezett nagy hangverseny. 7 A vendégegyüttesek, ill. művészek fellépései közötti űrt a helyi zene- és énekkarok többé-kevésbé rendszeres fellépései, majd a Városi Népművelési Bizottság tevékenységének kiszélesedése, a kifejezetten az ének- és zenei műveltség emelését célzó hangversenyek, Ül. vegyes tartalmú kulturális rendezvények töltötték ki. A színház A Tanácsköztársaságot követő úri restauráció még a színház viszonylatában is érvényesült. Újra Mariházy Miklós társulata népesítette be a színházat, de változtak az idők, változtak az igények, s Mariházy ék hamarosan végleg letűntek a szolnoki színház színpadáról. Bárdossy színigazgató két évi kínlódása után Csáky Antal társulata próbálta visszahódítani a közönséget. 1925. évi tavaszi programjukon a hagyományos operetteken kívül már a Kreutzer szonáta, a Peer Gynt, Lengyel Menyhért Antóniája is szerepelt. A színészek között Latabárt, Újházi Nusit, Darvas Lilit láthatták - többek között - a színházlátogatók. Nyilván a helyi közönség jóindulatának megnyeUo. 1927. november 3. 69 Szolnoki Újság 1934. június 7. 70 Uo. 1934. október 28. 71 Uo. 1936. október 18. 72 Uo. 1937. november 7. 73 Szolnok és Vidéke 1943. május 15. 74 Szolnok és Vidéke 1925. április 30. 108