Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)
TANULMÁNYOK - Kocsis Gyula: A Jászság adózása a XVI. században / 9. o.
KOCSIS GYULA A JÁSZSÁG ADÓZÁSA A XVI. SZÁZADBAN* A Jászság történetét tárgyaló eddig megjelent munkák szerzői - GYÁRFÁS Istvántól szinte napjainkig — a címben szereplő időszakot többnyire a területen élő népesség fokozatos és folyamatos hanyatlásának idejeként tartották számon. A korszakról kialakított ezen vélekedést kétségtelenül alátámasztják a többségükben már GYÁRFÁS István által feltárt és azóta is rendszeresen idézett források, amelyek puszta házhelyekről (a tulajdonképpeni jobbágyteleknek megfelelő fogalom), elhagyott házakról, portyázó fosztogató törökökről, tatárokról és végváriakról szólnak, a török tisztségviselők vagy egri officiálisok hivatali túlkapásait panaszolják. Ezeknek a forrásoknak azonban vannak olyan vonásaik is, amelyekre az eddigi kutatás kevesebb figyelmet fordított. Önmagában azt is ki kell emelnünk, hogy ezek a források a korábbi időszakok okleveleihez képest sokkal nagyobb számban maradtak fenn. Ennél azonban fontosabb jelenség az, hogy bővül azon társadalmi rétegek köre, amelyek körülményeiről tudósítanak. A Mohács előtti oklevelek a középkori helyi társadalom egy szűk rétegének, a vármegyei köznemesség alsó szintjének megfelelő szálláskapitány rétegnek a viszonyairól őriznek fontos adatokat. A XVI. század második felének forrásai viszont a szálláskapitányok mellett a köznép megismerését is lehetővé teszik. Mielőtt azonban a források értelmezésébe kezdenék, szükségesnek látszik egy rövid áttekintés a Jászság jogi helyzetéről. A Jászság igazgatása és jogi helyzete A középkori oklevelek közismert tanúsága szerint az ország nádora volt a kunok bírája, azonban ezt a feladatkörét törvényben csak Hunyadi Mátyás uralkodása alatt az 1485. évi (nádori) dekrétum 11. cikkelye rögzítette. E szerint a nádor „...tiszténél fogva egész Kunország felett bíráskodik (judicare totam Comaniam) és a kunoknak örökös ispánja és bírája". A fenti cikkely 1. paragrafusa Lajos és más királyi elődök leveleire hivatkozva közli továbbá, hogy ezen tisztségéért évi háromezer aranyat kell kapnia az érintettektől. A nádori fizetés összege megegyezik azzal az összeggel, amely *A Jászság és Kunság XVI-XVII. századi történetével foglalkozó irodalmat legutóbb Botka János értékelte forráspublikációiban (BOTKA János: A Nagy- és a Kiskunság az egri vár 15 77-1579. évi összeírásában. Zounuk 2. sz. Szerk.: BOTKA János. Szolnok, 1987. 205-252.; HEGYI Klára: Jászberény török levelei - BOTKA János: Latin és magyar nyelvű források a Jászság XVIXVII. századi történetéhez. Szolnok Megyei Levéltári Füzetek 11. Szerk.: BOTKA János. Szolnok, 1988. 181-345.), ezért én itt eltekintek egy-egy mondatos méltatásuktól. Magyar törvénytár. 1485/11. cikkely. 4