Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 3. (Szolnok, 1988)

ADATTÁR - Tóth Albert: Szolnok megye tiszántúli területének kunhalmai / 349. o.

8./ Botanikai értékek Löszgyepek főleg a Salvio-Festucetum és az Agropyro-Kochietum prostratae tár­sulás maradványaival. Értékesebb fajai: taréjos búzafű (Agropyron pectinatum), macskahere (Phlomis tuberosa), ékes vasvirág (Xeranthenum annuum), kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata), hólyagos csüdfű (Astragalus cicer), stb. A hortobágyi halmoknál (különösen bioszférarezervátumban!) a sziki ősgyep is kiemelt botani­kai értéket jelent. 9./ Tájképi értékek Döntően szubjektív kategória. Szerepeltetésével azt a tájértéket igyekszem kifejez­ni, amit a halom, az adott helyről nézve a szemlélőben mint látvány kivált. 10./ Irodalmi, néprajzi, kultúrtörténeti vonatkozások Több halomhoz is fűződnek legendák, hiedelmek, és egyéb néprajzi kuriózumok. Ezeket éppúgy, mint a hozzájuk kapcsolódó egyéb írásos dokumentumokat terje­delmi okból csak utalásszerűén, vázlatosan említem meg. Munkám lényege: a hal­mok állapotrögzítése, így a feldolgozás is adattár jellegű. Hiánynak tekinteném ha egy-egy jellemző, a halomhoz kötődő művelődéstörténeti vonatkozás kimaradt volna. Ugyanakkor aránytalanságot okozna valamennyi adat közzététele, így azo­kat kénytelen voltam szelektálni. 2. A megvizsgált kunhalmok kategóriába sorolása Szükségesnek tartottam, hogy a közreadott 233 kunhalmot a jelenlegi állapotu­kat legjobban kifejező hét kategóriába soroljam az alábbiak szerint: 1./ Viszonylag háborítatlan, ép, jellegüket még jól őrző halmok Ezek száma csekély. Háborítatlan halomról eleve nem beszélhetünk, mivel a háborí­tatlanság egy eszmei zavartalanságot tételezne fel, ami egy több ezer éves, emberi környezetbén létező objektumnál elképzelhetetlen. így csak viszonylagos hábo­rítatlanságról lehet szó. Ezek a halmok még őrzik kultúrrétegeiket, épek, tájképileg is markáns kiemelke­dései a vidéknek. Vegetációjuk többnyire degradálódó löszgyep. 355

Next

/
Thumbnails
Contents