Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 3. (Szolnok, 1988)

ADATTÁR - T. Bereczki Ibolya: Túrkeve és az ezredévi országos kiállítás - Iratok Hermann Ottó túrkevei kapcsolatainak történetéhez / 335. o.

Az 1896. évi ezredéves kiállítás halászati és pásztoréleti része Herman Ottó szá­mára nemzetközi elismerést hozott, s a további tárgygyűjtést is inspirálta az 1900. évi párizsi kiállításra kapott meghívó. Az anyagi kultúra tárgyainak, a munkaeszközöknek az érdeklődés homlokterébe kerülése nemcsak a néprajztudományban indított el új ku­tatási irányt, hanem a gyűjtésben éppen Herman Ottó tevékenysége révén érdekeltté tett vidéki értelmiséget is megmozgatta, figyelmét a helyi hagyományok összegyűjtése és megőrzése irányába fordította. Ebből a szempontból sem tartottuk érdektelennek Herman Ottó túrkevei kapcsolatait levéltári források alapján is megvilágítani. Úgy vél­jük, munkásságának értékeléséhez az alábbiakban bemutatott, újonnan feltárt doku­mentumok is hozzájárulnak. 1. Herman Ottó levele Túrkeve Elöljáróságának 1893. Tekintetes Elöljáróság! Az ezredéves kiállítás országos bizottsága engem bízott meg az 1/9 dik csoport egyik elnökségével, illetőleg a halászat és pásztorélet történeti kiállításával s azon vagyok, hogy az első lépéseket megtegyem. Feladatomat azonban csak akkor oldhatom meg, ha kinyerem azt a tájékoztató és erkölcsi támogatást, a mely nélkül különösen az eddig még nem is tanulmányozott pásztorélet tárgyi részét összeszerezni nem lehet. Ezt a támogatást kérem Túrkeve nemes városa Elöljáróságától és polgárságától s bízom is, hogy a feladat, a czél ezt meghozza nekem. Éppen ezért egész bizodalommal jelentem, hogy talán még e hó folyamán személyesen látogatok el Türke vibe, hogy a határ azon részeit vegyem szemügyre, a hol még gulya, ménes, nyáj vagy konda legel s talán akadhatni még érintetlen részekre, a melyek az ősi pásztoréletre fényt deríteni al­kalmatosak. Addig is, míg megérkezésemet külön hírül adnám, vagyok a tekintetes Elöljáró­ságnak tisztelő híve Herman Ottó orsz. gy. képviselő az 1/9 csoport elnöke. Kétoldalas kézzel írt eredeti levél. SZML Túrkeve Közig. ir. 2526/1893. 2. Kenéz Béla polgármester levele Herman Ottónak 1893. augusztus 15. Nagyságos Herman Ottó orsz. gy. képviselő Úrnak Budapesten örömmel értesültem képviselő úrnak mint a kiállítási orsz. bizottság egyik cso­port elnökének becses megkér es vényéből, hogy tanulmány útja alkalmával - tanulmá­nyi czélból — nagy becsű látogatásával Túrkeve várost is szerencséltetni fogja. A midőn kijelentem, hogy nemes czéljának elérésében városunk elöljárósága és polgársága részéről képviselő úr nem csak buzgó támogatást, de a legszívesebb magyar 340

Next

/
Thumbnails
Contents