Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 3. (Szolnok, 1988)
TANULMÁNYOK - Nagy Márta: A karcagi görög templom ikonosztázionja / 21. o.
gyófejben végződő pásztorbotot tart. A bizánci korban a keleti egyházban ritkán jelenítették meg pásztorbottal, inkább evangéliumoskönyvvel ábrázolták. Miklós teljes püspöki ornátusban látható: fehér sztichárionján szakkoszt,jobb térde fölött oldalt epigonátiont visel. Omophoriumán a három vízszintes csík utalás püspök voltára. Fejét mitra díszíti, melyet glória övez. Nem tekint a nézőre. Arckifejezése, testtartása rendkívül fegyelmezett, erőről és az ebből eredő hatalom biztos birtoklásáról tanúskodik. Öltözékén keverednek a keleti és a nyugati egyház Szent Miklós-ábrázolásának attribútumai. Ugyanez vonatkozik a téralakításra is: az arany háttér az orthodox ikonok térnélküliségét idézi, ugyanakkor nyugati barokk mintára a figura természeti környezetbe került. Jól példázza ezt a kettősséget, hogy Szent Miklós egyáltalán nem plasztikusan kialakított figurája árnyékot vet. A keleti hagyományokhoz inkább kötődő mester legjobban sikerült ikonjai: az „Istenszülő a kisdeddel" és a „Szent György a sárkánnyal"-táblák. Miklós és Baszileiosz figurái kevésbé expresszívek. „A három ártatlanul elítélt megmentése" Az ikonosztázion legalsó sorában Szent Miklós ikonja alatt lévő kép, Észak 1/3. Felirat nincs. Méret: 59,5 x 46 cm (11. fénykép). A kompozíció középpontjában Szent Miklós püspöki öltözékben. Püspöki süveget azonban nem visel, fejét dicsfény övezi. Kezeit széttárja, baljával a hóhér lesújtani készülő kardját markolja. A három bekötött szemű,térdelő elítélt és a hóhér azonos öltözéket viselnek, jól példázva, hogy kötött ikonográfián belül is képes érvényre juttatni a művész saját gondolatát. A képépítés réteges, mint az első sor többi ikonján. Jobbról az előtérben a kép teljes hosszúságában végignyúló lombos fa szinte keretet ad a kompozíciónak. Figyelemre méltó Szent Miklós ábrázolása: nem igazán tevőleges része az eseménynek. Azt az ikonográfiái típust jelenítette meg itt a mester, amelyben Miklós jobb kezével áldást oszt, baljában evangéliumoskönyvet tart. Itt evangéliumoskönyv helyett a kardot markolja. Ily módon nem részese, attribútuma a „Három ártatlanul elítélt..."jelenetnek. A kompozícióval a mester Szent Miklós csodatévő szerepét kívánta kiemelni. ,,ítélkező Krisztus" Dél 11/1. Alapképsor. Felirat: IHEOYE XPIET02 Méret: 104,5 x 50,5 cm (12. fénykép). Az „ítélkező Krisztus "-ikonográfiái típus általában trónon ülve vagy félalakosan jeleníti meg a jobb kezével áldást osztó, baljában evangéliumoskönyvet tartó Krisztust. Itt az Istenszülőhöz hasonlóan állva festette meg a mester, valószínűleg azért, hogy az alapképsor minden szereplője egységesen álló legyen. Krisztus rózsaszínes tunikában, kék palliumban látható. Mezítláb van, lábfeje, ujjai meglehetősen robosztusak, ellentétben feje, keze, kézujjai kecsesebb ívével. Meleg-barna, szelíd tekintetét a nézőre irányítja. Testtartása kissé furcsán természetellenes: jobb kezével áldást oszt és a nyitott könyvet is a jobb oldalához szorítja. így erővonalai a 31