Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 3. (Szolnok, 1988)
TANULMÁNYOK - Soós László: A Jászkun Kerület önálló iparosainak és kereskedőinek szakmák és települések szerinti tagolódása 1874-ben / 123. o.
A két felmérés eredményei között mutatkozó nagy eltérés miatt a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter 1873-ban utasította a kamara vezetőit, hogy a területéhez tartozó településeken állítsák össze az önálló kereskedők és iparosok névjegyzékét, és ebben az összeírásban csak azok szerepeljenek, akik mesterségük után adót fizetnek. 7 A miniszteri utasítást követően az 1874. évi adólajstromok alapján elkészített kereskedelmi és iparkamarai anyakönyv adataiból kitűnik, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara területén összesen 41 677 önálló kisiparost tartottak nyilván. A kiegyezést követő években végrehajtott statisztikai felmérések nemcsak a kamara egész területére vonatkozó adatoknál mutattak nagy különbségeket, hanem a Jászkun Kerület önálló iparosainak számát is az alábbi lényeges eltérésekkel adták 9 meg: 1870-es népszámlálás szerint 5338 fő 1872-es iparstatisztika szerint 4168 fő 1874-es kamarai felmérés szerint 3705 fő Az 1874-ben felvett adatok az 1870. évihez képest 31 %-os csökkenést mutatnak. Ez az eltérés minden bizonnyal nem a valóságos apadást tükrözi, hanem a különböző alapelveken elvégzett összeírás hibáira utal. A továbbiakban vizsgálódási területünket leszűkítve azt mutatjuk be, hogy 1874-ben a Jászkun Kerület városaiban, valamint falvaiban hány fő és milyen szakmában folytatott ipari tevékenységet, továbbá számbavesszük azokat is, akik ezen a területen önálló kereskedőként tevékenykedtek. (Részletezett adatok a Mellékletben. 1-14. sz.) 10 A Jászkunságban élő önálló iparosok szakmák szerinti tagolódása 1874-ben A szabadságharc bukását követően a Habsburg uralkodóház - a régen óhajtott birodalmi centralizáció érdekében — a helyi önkormányzatok felszámolását is napirendre tűzte. Ennek keretében 1850-ben a Jászkun Kerületet öt, majd egy év múlva (lábjegyzet folytatás előző oldalról) számára, hogy tevékenységüket legalizálják, de a felügyelet megvalósítása érdekében létrehozott iparhatóságok - amelyekre nyilvántartás vezetése is hárult — még a városokban sem teljesítették kötelességüket. A felemás rendelkezések nyomán kialakult helyzetet tovább rontotta, hogy 1873-ban a gazdasági nehézségek következtében számos iparos önállóságának feladására kényszerült. 7 OL Z 192 1. cs. Jegyzőkönyv a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1874. április 27-én tartott teljes üléséről. g A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jelentése ... 1877. 94—95. Q Uo. 28-29. Erre a nagy eltérésre a céhek feloszlatását követő rendezetlen viszonyok sem adnak magyarázatot. A függelék táblázatainak összeállításánál az alábbi levéltári forrás adatait foglaltam rendszerbe: OL Z 208 - 48. kötet. A Jászkun Kerület önálló iparosainak és kereskedőinek névjegyzéke. 1874. 125