Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

TANULMÁNYOK - Kiss Z. Géza: A Bácskába került Szolnok megyei telepesek mindennapjai a Rádai Levéltár 1819. évi irataiban / 63. o.

„státusával", s a község életében játszott szerepével. A 24 órás nap napnyugta és napkelte közé eső részét ő szabályozta a harang szavával, a pontosságot garantáló lelkész utasítása szerint. Emigránsaink hétköznapjait három harangszó osztotta részekre. Mire reggel könyörgésre harangoztatott a lelkész, végezni kellett a ház körüli munkával, s kezdődhetett a földeken és a műhelyekben a termelő munka, amelyet csak a reggeli szakított meg rövid időre. A harangozó jelezte a déli pihenő és az ebéd idejét, s mire lenyugodott a nap, felnőttet és gyermeket egyaránt hazaszólított a harang. A ház körüli munkák (etetés, itatás, fejés stb.) voltak még hátra és a vacsora. Ünnepnapokon az istentisztelet rendjét szabta meg a harangszó, de szólt a harang akkor is, ha valaki meghalt, s félrevert harangok riasztottak, ha árvíz, ellenség vagy tűzvész fenyegette az emberek életét és vagyonát. A harangozó dolga volt a templomnak és környékének tisztán tartása és a mi négy gyülekezetünkben alighanem őt terhelte egy sereg hivatalos- és magán megbízatás is. A feketehegyi harangozó például „...prédikátorának engedelmes, kötelességében eljár", s ezért fizetése 26 pozsonyi mérő búza, egy pár új- és egy pár fejelés csizma, ezenkívül pedig szabad a helység és a vármegye szolgálataitól, s nem fizet porciót sem. Ómoravicán csak annyit közöl a lelkész, hogy a harangozó „kötelességében eljár", fizetése van és ,,...az Helység terheitől szabad." A pacséri lelkész ehhez még annyit tesz hozzá, hogy a harangozónak van „betsületes fizetése" és a helység terhein kívül a vármegyéjét nem kell hordoznia. A pirosi lelkész megint bőbeszédűbb, mert azt is leírja, hogy kötelességtudó harangozója esztendei 13 mérő búzát kap és mentes a porciófizetés, a megye és a helység terhei alól is.

31 Az emberek többsége minden bizonnyal itt is megszolgált illetményként ismerte el a harangozó fizetését, de akadtak mindenkor olyanok is, akik irigykedtek rá a különböző mentességek miatt. A harangok zúgása napjainkban már leginkább a gyászra, a temetésre és a temetőre emlékeztet. A feketehegyi temető 1819-ben már megtelt, de mégis használják, mert nem ásnak új sírt minden halottnak, hanem a lelkész szavai szerint „...szüléjik vagy atyjokfiaik sírjokba temetkeznek" s így még 5—6 évig kitarthat. A sírokat talajvíz nem fenyegeti, ezért mélységük az előírásnak megfelelő, s igyekeznek betartani a temetés előtt kötelező időt is, de a gyászolók ezt gyakran azzal rövidítik meg, hogy ,,az chirurgustól Todten Scheint (halotti levelet) hoznak." Ómoravicán már két temető van, amelyek „jó állapotban, zár alatt tartatnak", talajvíz nincs, s a lelkész itt is csak orvosi igazolásra hozza előbbre a temetési időt. Tágasak még a pacséri temetők és a lelkésznek semmi különös jelentenivalója nincs. A temetőkert Piroson is elég tágas, de megtudjuk róla, hogy mióta 1814-ben körülárkolták s fákkal beültették, „az olta gond nélkül van .

il Ahogyan eddig jó néhány példával bizonyítottuk, a Bácskában jó körülmények között élnek a Szolnok megyei telepesek, s így teljesen érthető, hogy a látogató püspök kérdésére: „Vannak-e szűkölködő szegények", valamennyi lelkész nemmel felel. A kéregetők akár kárt szenvedett távoli eklézsiák küldöttei, akár valódi koldusok, máshonnan jönnek. Bizonyos büszkeséggel írja a feketehegyi lelkész: „...panaszuk 31 RÁDAY Lt. uo. Községenként: VIII. A harangozó. 32

RÁDAY Lt. uo. Községenként: VII. A temető. 70