Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

TANULMÁNYOK - Kiss Z. Géza: A Bácskába került Szolnok megyei telepesek mindennapjai a Rádai Levéltár 1819. évi irataiban / 63. o.

Mind a négy helységben található parókia, lelkészi szolgálati lakás, amelyben az iskolák megépülése előtt egy szoba rendszerint tanterem célját szolgálta. A feketehegyi jelentésből nem derül ki, hogy mikor épült a parókia, de az első mondat, amely szerint „Az parochialis házban vágynak négy szobák, igen jó állapotban", arra utal, hogy a főépület a templommal egy időben vagy közvetlenül az után épülhetett. A melléképületek viszont korábbiak, mert van ugyan az udvarban alápincézett kamra, egy istálló, meg különböző ólak, de ezek közül „...az kamara és istálló reparatiot kívánnak". A tágas lakást a lelkész maga bútorozta be, mert a lakás tartozékaként csak 3 asztalról és két nyoszolyáról ír. Az ómoravicai parókia 1809-ben készült, „4 szobákból, konyhából, egy Hand Speizból és egy Vorzimmerből" állt. A „Nagy szobában", amely ünnepi alkalmak és vendégfogadás esetén az ebédlő-társalgó szerepét is betöltötte, volt az egyháznak „egy firhangos ruhatartója", a többi bútor a lelkész tulajdona volt, s így sajnos itt nem szerepel. A Museumnak nevezett dolgozó szobába, a későbbi idők irodájába két asztalt, két fogast, meg egy könyves tékát állított az egyház. A lakószobában (amit itt még „tseléd" szobaként emlegetnek) volt két nyoszolya meg egy asztal s a konyha eredeti felszereléséhez is tartozott egy asztal, meg egy tányéros. Külön kamra ugyan ekkor még nem volt, de némi büszkeséggel jelenti a lelkész, hogy: „az istálló, ólak, pintze mind ujjak". Ne feledjük, hogy a kor, amelynek állapotait tükrözi forrásunk, a XIX. század első negyede, s a háborús gabona konjunktúra hasznából, főúri kastélyok, megyeházák és nemesi udvarházak épültek elsősorban. Ezekkel egy időben születtek a protestáns vidékek módosabb helyiségeiben a copf, majd klasszicista stílusban épült templomok, s ritka kivételként a fentebb bemutatott parókiák. A következő két parókia leírása emlékeztesse az olvasót arra, hogy országosan a falukép átalakulása még éppen csak megkezdődött. A nagy változások közepette bizony sem a pacséri, sem a pirosi gyülekezet nem engedheti meg magának, hogy a kor igényeinek valóban megfelelő parókiát építsen. Alighanem még a régi, „puritán" módon épült a pacséri parókia is, mert a lelkész megemlíti ugyan, hogy háromszobás lakása van, de hozzáteszi azt is, hogy „az parochialis nevezetnek nem egészen megfelelő formában és állapotban". Az eklézsia biztosított számára a „Tanuló szobában" egy könyves tékát, meg egy fenyőasztalt, a lakószobában egy tölgyfaasztalt, a konyhában egy feketére festett tálast, de végül hozzáteszi, hogy „Ezeken kívül az házi eszközök mind magaméi." A melléképületekkeltalán elégedettebb, de ott is úgy fogalmaz, hogy a parókiához tartozó, külön épületben levő kamara, az istállók és az ólak csak „szenvedhető állapotban" vannak. Nem tudjuk mikor épült, de 1834-ig szolgált az 1885-ben már igen réginek mondott, vályogból rakott pirosi parókia, és udvarára lépve csak az egy „Tanulószoba" emlékeztet arra, hogy nem egy módos parasztház felé közeledünk. A ház szíve a konyha, ebből nyílik a lelkész családjának két szobája, meg egy kis éléskamra; ehhez csatlakozik a „Tanulószoba", majd egy kis szín, meg istálló „meglehetős állapotban". Az udvaron található két hombár meg egy szuszék, azután ólak következnek a ludak, tyúkok, sertések számára, végül egy avult sertéshizlaló és „egy öszve dűlő félben lévő pintze." A szolgálati bútorok helyiségenkénti megoszlását ebben az esetben nem ismerjük, de annál részletezőbb az ingó javak felsorolása. A bútorok között első helyen szerepel „Két hosszú, fejér karos szék", pontosabban pad, azután egy „szegeiéibe való" 70