Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

ADATTÁR - Kaposvári Gyula: Adatok Szolnok város levéltára történetéhez / 349. o.

erkölcsi élete, közoktatási és egészségügyi állapotai 1741 —1887-ig. Befejező III. kötet. Jegyzőkönyvi tanulmányok s más előbb megnevezett források után. (856 lap.) Szolnokon, 1887. augusztus havában." „Forrástanulmányait nagy gonddal végezte ... Főbb forrásai: a Váradi Regestrum, Brutus János, Verancsics Antal, Istvánfi Miklós, Fejér György, Gorové László, Palugyai Imre, Montedegoi Albert Ferenc és Hornyik János munkái, a különböző korokra vonatkozó okmánytárak, bő levéltári anyag és a városi jegyzőkönyvek. Somogyi művének mindenekelőtt a nagy fáradsággal, páratlan szorgalommal és lelkiismeretességgel összegyűjtött adatok kölcsönöznek nagy értéket." Szükségesnek vélem Somogyi Ignác kéziratos monográfiájának bemutatását ilyen részletezéssel — levéltártörténeti vonatkozásai miatt is —, mert ő volt az a kutató, aki 100 évvel ezelőtt alaposan végigkutatta Szolnok város XVIII—XIX. századi jegyzőkönyveit, s az ismertetésből mosta témának megfelelő adatokra hívom fel a figyelmet: 1. Az I. kötetet a város 1739-es leégésével zárja, s ebben nem használt városi jegyzőkönyveket, mert 1739 előttit már nem találhatott 1886-ban. Elpusztult a város 1739es égésekor. 2. Ez magyarázza a II. kötet korszakolását is az 1739-es kezdettől a megírás időpontjáig. Ez tűnik ki a Somogyi Ignác megfogalmazta tömör alcímből is: „Szolnok város Nemes Tanácsának ugyancsak azon évekre terjedő történetével", ezt ugyanis csakis a városi jegyzőkönyvek alapos áttanulmányozásával oldhatta meg. Az album alakú kötet gondos, gyöngybetűs írásával 640 oldalt tett ki. 3. Somogyi Ignác a III. kötet kezdetéül az 174l-es évet, Szolnok újabb tűz általi pusztulását jelöli. Vegyes tematikájú befejező kötetéhez 1741-től kezdve talált szórvány anyagokat, a XVIII. század hatvanas éveitől kezdve pedig szinte folyamatosan és nagy bőségben idéz részleteket a protocollumokból. Szólnunk kell Somogyi Ignác nagy munkájának általános értékeiről és utóéletéről is. BALOGH Béla idézett cikkét ezekkel a gondolatokkal zárja 1932-ben: „A munka esetleges kiadását megírásától máris 45 év távlata választja el. Olyan nagy idő, hogy történelmi felfogásban, az anyag kiegészítésében és a megírás módjában alapos átdolgozásra szorulna. Somogyi műve azonban mai kézirati alakjában is Szolnok történetének legbecsesebb forrásmunkája és okmánytára."

17 Használták is számosan adatait és a jegyzőkönyvekből idézett részleteit, például újságírók, akik közül SZABÓ Barna nevét említem, és történészek is (VÖRÖS István, BOTÁR Imre). Az utóbbi az 1739-es tűzvész részletes leírását meríti Somogyi művéből. De meg kell említenem azt is, hogy az 1935-ben megjelent megyei monográfia

18 mindhárom kötet anyagát túlzottan is felhasználta, sokszor a jegyzetekben hivatkozva Somogyi művére, máskor meg a Somogyi által említett forrást idézve. Balogh Béla indignálódva mutatta nekem 1936—1937-ben, hogy a gépíró számára bejelölt ceruzás jelzéseket sem törölték ki utána, és kritizálta az etikátlan felhasználást. 17

BALOGHB. 1932.467. 18 Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye múltja és jelene. Szerk.: SCHEFTSIK György, Pécs, 1935. 1-472. 359