Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

ADATTÁR - Ágoston Mária: Egy finn szobrász a Szolnoki Művésztelepen (Részlet Yrjö Liipola Vándoréveim c. visszaemlékezéséből) / 323. o.

polgármester ünnepi díszben hétköznap idejön. Elmondta, hogy hírül vette a ritka vendég érkezését és természetesen azért jött, hogy a város nevében üdvözölje a híres amerikait. Mint derült égből villámcsapás ért minket a hír. Ha a polgármester megtudja, hogy bolondot csináltunk belőle, abból nagy botrány lesz és a szigorúságáról ismert öregúr úgy megharagudhat a művészekre, hogy az bajt hozhat a város által fenntartott művésztelepre is. Senki sem volt képes megszólalni, amikor a polgármester azt kérte, hogy mutassák be őt a milliomosnak. Lechner azonban megőrizte hidegvérét és odaszólt valamit angolul a távolból érkezett vendégnek. Yes, yes, very well — ismételgette Vanderbilt zavartan. A polgármester kihúzta magát, megköszörülte a torkát és ékes szavakkal fordult a híres vendéghez. Üdvözölte őt ebben a kis alföldi városban és biztosította arról, hogy milyen büszkeség számukra egy ilyen ismert és tekintélyes amerikai vendég látogatása. Végül megkérte Lechnert, tolmácsolja szavait angolul, amit az meg is tett. Yes, yes, very fine — bólogatott az amerikai. Azután mindenki együtt körbesétált a kiállításon, és hogy megmutassák hogyan támogatják a kis városok a művészetet, a polgármester kijelölt egy képet megvásárlásra a városi múzeum számára. Azért mellesleg odamordult Frecskaynak, hogy túlságosan drágák a képek, és hogy erről még beszélnek. A polgármester kezet fogott a vendéggel, biccentett felénk és méltóságteljesen elvonult. Távozása után Vanderbilt ízes magyar szitkozódása törte meg a csendet. Frecskay tátott szájjal bámult rá. — De hát ez magyarul káromkodott! Megremegett a szája széle. Kedve lett volna belevágni az amerikai képébe és elmenni innen. Minden álma szertefoszlott, a dunai út, külföldi utazások, minden... De amikor a többiek harsány kacagásban törtek ki, jobbnak látta leplezni dühét és a többiekkel nevetett. — Én bizony egész idő alatt tudtam, hogy csak tréfa az egész — igyekezett szépíteni a dolgot. Az, aki káromkodásban tört ki, vagyis Rupp, tudta, hogy azonnal el kell hagynia a várost, s meg kell válnia ettől a vidám társaságtól. Mindannyiunknak becsületszavunkat kellett adnunk, hogy a történteket teljes titokban tartjuk, meghagyva a városiakat abban a hitükben, hogy egy amerikai milliomos járt itt. Másképpen a köztiszteletben álló polgármester nevetségessé válik. Másnap a helyi lap részletesen beszámolt a távolról érkezett vendégről, aki szokatlanul szűkszavúnak bizonyult, mert csak azt lehetett hallani tőle, hogy : yes, yes, very well. Futótűzként terjedt el a városban, hogy Frecskay minden képét eladta. Ez nem volt jó, mert napokig csak úgy áradtak hozzá a számlák cipésztől, szabótól, kereskedőtől és máshonnét is. Az egyik ebédnél Stöger bácsi is szóba hozta a régi tartozást, de egyáltalán nem akadékoskodott, hanem megegyeztek, hogy Stöger bácsi megkap néhány képet, amelyekkel bőségesen kárpótolva érezheti magát az adósságért. A nyár lassan őszbe fordult, eltűntek a délibábok a horizontról és néha felhők takarták el a fénylő eget. A nyár szorgos munkával telt, most pihentünk egy keveset. Egy nap Pólya Tibor műtermében voltam s ő bizalmasan beavatott egy Zombory ellen tervezett cselszövésbe. Elhatározta, hogy az olyan leckét kap, mint Frecskay, mert bosszantotta, hogy Zombory az iszogatások alkalmával mindig elrontja a kedvét egész estét betöltő dörgő éneklésével s nem hajlandó halkabbra fogni a hangját, bárhogyan is kérlelik. Eldöntötte, hogy megleckézteti az öreget és tréfából megénekelteti a megyei napok nyitóünnepségén. Ősszel a megye minden részéből tanácskozásra hívták össze a képviselőket és az ülést mindig ünnepélyesen nyitották meg. Pólya unokatestvére megyei hivatalnok volt s tőle sikerült hivatalos levélpapírt és borítékot szerezni. Négyünk330