Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

ADATTÁR - Ágoston Mária: Egy finn szobrász a Szolnoki Művésztelepen (Részlet Yrjö Liipola Vándoréveim c. visszaemlékezéséből) / 323. o.

hogy bizony jó lenne, ha ez a Vanderbilt most idejönne, megnézné Frecskay kiállítását és megvenné az egészet. Ebből aztán kész hadicselt szőttünk, és amikor néhány nap múlva Lechner jóbarátját, egy Rupp nevű gazdag pesti jogászt vártuk Szolnokra, eldöntöttük, hogy Vanderbiltet csinálunk belőle. Rupp délceg, elegáns férfi volt, külsőre mint egy angol lord. A dologban az volt a legrosszabb, hogy Rupp mit sem sejtett a tréfáról és nem beszélt angolul. De Lechner remekül megszervezte a dolgot. Reggel a gyorsvonatot vártuk az állomáson - négy férfi, köztük Frecskay — és nyugtalankodtunk, hogy mi fog ebből kisülni. Ha ez a Rupp leugorva a vonatról magyarul odakiált nekünk valamit, mindennek vége. Lechner felszólított minket, hogy várjunk kicsit távolabb és egyedül indult a magasrangú vendég fogadására. A vonat berobogott és Lechner egyenesen az első osztályú kocsi felé sietett, ahonnan Rupp integetett vidáman. Egy barátja volt vele, valamilyen elegáns pesti fiatalúr. Lechner odarohant Rupphoz és szigorúan lelkére kötötte, hogy nem beszélhet magyarul. — Hát akkor hogyan talán németül beszéljek? — kérdezte az érkező. — Egy szót sem, csakis angolul. De a vendég nem tudott angolul. Lechner elmagyarázta neki, hogy ma egész nap Vanderbiltnek kell lennie, aki útitársait jött üdvözölni. Ő maga egész idő alatt angolul beszél majd, a másiknak csak annyit kell mondania, hogy yes, yes, very well, vagy valami hasonlót. Rupp útitársa a milliomos titkárává lépett elő, aki tudott magyarul. Azután bennünket is bemutattak a világhírű mágnásnak és meg is hajoltunk előtte mélyen, különösen Frecskay volt szerfölött boldog, hogy éppen most rendezett kiállítást s a milliomos biztosan egy csomó képét megveszi majd. Amennyi pénze van egy ilyen embernek, mellényzsebből megveszi az egész kiállítást. Lechner vendégét a lakására vitte, ahol az a városban való tartózkodása idején lakott. Frecskay elmenőben figyelmeztette Lechnert, hogy feltétlenül hozza el vendégét a kiállításra. Lechner megígérte, hogy néhány óra múlva ott lesznek. Siettünk haza, különösen Frecskay, akinek még sok eligazítanivalója volt a kiállításán. Először is kétszeresére emelte a képek árát. Lechner egyszer korábban elmesélte, hogy Vanderbilttel egy isten háta mögötti képzőművészeti kiállításon járt, és ott amikor a milliomos csak ennyit szólt valamelyik képről, hogy very nice, vagy valami ilyesmit, a titkár azonnal felírta a kép számát a listájára, ami azt jelentette, hogy megvették. Egy körülmény bántotta csak Frecskayt, az, hogy a vendég érkezését titokban tartották. Vanderbilt nem akarta, hogy bármit is tudjanak róla, teljes inkognitóban utazott, mert ha a közönség hírét venné érkezésének, nem lenne nyugta az újságíróktól. Mi megígértük, hogy hallgatunk, bár Frecskayt bosszantotta, hogy nem dicsekedhet el Vanderbilt látogatásával. Sebaj, később azért lehet hencegni vele, gondolta magában. A vendég kíséretével együtt megérkezett a kiállításra. Mi nagy csapatban vártuk őket a bemutató teremben, aztán elindultunk megnézni a képeket. Lechner megállás nélkül angolul fecsegett, a szűkszavú vendég csak bólogatni tudott és időnként megszólalt: very good, very nice; a titkár pedig feljegyezte a képek számát a listájára. Frecskay rendkívül boldog volt s képzeletben már a Duna torkolatánál járt. - Még jobban fel kellett volna emelni az árakat -jegyezte meg. Még csak meg sem kérdezik mennyibe kerülnek. A mindenségit! Hirtelen valaki berontott és közölte, hogy a polgármester kocsija már a Zagyva hídján jár. A kocsis tollas süvegben, mellette fényes egyenruhában hajdú ül. Nicsak, épp ott jön és micsoda sebesen. Kicsit meglepődtünk, mert különösnek tűnt, hogy a 329