Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

TANULMÁNYOK - Tolnay Gábor: Az 1920-as évek földreformja Szolnok megyében / 133. o.

A túloldali táblázat mutatja, hogy Öcsöd község területén levő nagybirtokokból a kunszentmártoni igénylők részére juttatott földeket hozzáadtuk a most már Kun­szentmárton területén fekvő juttatásokhoz, mivel a kettő együtt adja a valóságnak megfelelő mennyiséget. Természetesen ezt a mennyiséget majd le kell venni Öcsöd területéből. 64 Már a házhelyrendezésnél is utaltunk rá, de most is el kell mondani, hogy 1930­ig Kunszentmárton területén földtulajdon esetében 313 ízben döntött az OFB tulaj­donjog átruházásokról, ami azt jelenti, hogy a földjuttatás 57%-a gazdát cserélt, ami igen magas számnak mondható még akkor is, ha az öröklési esetek is idetartoztak. 65 Az OFB ítéletek az ingatlanok birtokbavételének időpontját Kunszentmárton, Szelevény és Mesterszállás községek esetében az 1925—26. gazdasági év letelte után - tehát 1926. október 1. napjában — állapították meg. 66 Mesterszálláson mindössze 90 kat. hold és 800 n.ölnyi területet váltott meg az OFB és osztott ki. 67 Ez a mennyiség az OFB szerint az elsőrendű földbirtokpolitikai célokat megvalósította, holott a még kielégítetlen földszükséglet mintegy 1.300 kat. holdat tesz ki. Ha ezt kielégítené, nem maradna elegendő terület kishaszonbérletek kiosztására. 68 Egyetlen OFB ítélet, egyetlen képviselőtestületi határozat nem közli, hogy a megváltott 90 kat. hold 800 n.öl területet hány arra érdemesnek juttatták. Er­re ismét a már idézett számítási módot kell alkalmazni. A 21.844/1930. számú OFB végzés tulajdonjog átruházásokról dönt. Mesterszálláson 13 tulajdonjog átruházást ha­gyott jóvá. Mivel a végzésben a név mellett a kiosztási földkönyv térképi sorsolási száma is megtalálható, abból már lehet következtetni arra, hogy hány parcellát osz­tottak ki a községben. A végzésben a legmagasabb térképi sorsolási szám 44., kimond­hatjuk, hogy legalább 44 személy kapott földet a földreform során Mesterszálláson. Szelevény esetében pontosabb adatokat közöl a LEBOSZ-kimutatás, mint a me­zőgazdasági statisztika, így a községben kiosztott terület pontosan 100 kat. hold 495 n.öl 69 Tiszakürt esetében is erre a forrásra kell támaszkodnunk, amikor megállapítjuk, hogy 387 főnek 876 kat. hold 174 n.öl területű földet juttattak a földreform során. 70 A legelőjuttatás ebben a járásban nagyobb problémát jelentett, mint pl. a központi járás területén. Ez abban is megmutatkozott, hogy szinte minden köz­OL 2-1477 Gazdasági Levéltár. LEBOSZ-kimutatások. Kunszentmárton és Öcsöd községek anyaga. Szarvasi Járásbíróság Telekkönyvi Irattára 9.194/1930. számú iratban a 21.844/1930. számú OFB-végzés. TOLNAY Gábor: A Nagyatádi-féle földreform végrehajtása Öcsödön az 1920-as években. Ag­rártörténeti Szemle, 1975. évi 1-2. szám 192. 67 Szarvasi Járásbíróság telekkönyvi Irattára 10.643/1930. számú iratban a 30.852/1927. számú OFB-ítélet. TOLNAY Gábor: Földreform és következményei Öcsödön a két világháború között. Mezőtúr, 1984. Gépelt pályamű, 116. 69 OL Z-1477 Gazdasági Levéltar. LEBOSZ-kimutatasok. Szeleveny község anyaga. 70 OL Z-1477 Gazdasági Levéltar. LEBOSZ-kimutatasok. Tiszakürt község anyaga. 148

Next

/
Thumbnails
Contents