Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

TANULMÁNYOK - Szurmay Ernő: Szolnok város közművelődésének története a megyeszékhellyé válástól az első világháborúig / 113. o.

sai olvashatták. 27 1898 az 1848-as márciusi forradalom 50. évfordulója. A műhelyi da­losok az iparifjúság dalegyletével együtt szerepeltek a honvédhősök új temetői emlék­oszlopának a március 15-i évforduló alkalmával történt leleplezésén is. 2{ * A szolnoki színészet A vándorszínészet hőskorában, a XIX. század első harmadában Szolnokon is megfordultak egy-egy fogadó nagytermében az éppen erre látogató társulatok, s a sza­badságharc leverése utáni évtizedekben is szívesen látott vendégek voltak a városban. Rendszeres színházi életről azonban csak 1875-76 után beszélhetünk. A Millennium Önképző-, Dal- és Zeneegylet műkedvelő színjátszóin kívül a Szol­noki Műkedvelő Társaság szórakoztatta - többnyire egy-egy népszínmű bemutatásá­val — a 70-es évek végének városi közönségét, s ők adták elő Szolnokon először Szigli­geti Ede Liliomfi c. színművét is. 2 ^ Hangversenyek, táncmulatságok és színielőadások rendezésére alakult meg 1882-ben a Szolnoki Fiatalsági Kör. 30 Az egyleti színjátszók közül a Szolnoki Iparos Ifjúsági Önképző Egylet hallatott magáról legtöbbet. 31 Műso­rukon népszínművek, vígjátékok, színművek egyaránt helyet kaptak. A bevételt mind­annyiszor jótékony célra fordították. 32 A városi fiatal műkedvelők szinte évente jelentkeztek egy-egy darab bemutatásá­val, így 1901 karácsonyának másodnapján Szigligeti Cigányát adták elő, a Verseghy Ferenc szoboralap javára. Jóllehet, az előadás nem jövedelmezett, 15 koronát juttattak dr. Nógrádi Lászlónak, a szoboralap gondozójának kezéhez. De nem volt a városban olyan nemes cél a polgári iskola létesítésétől a szegénytanulók felruházásán át az el­aggott iparosok támogatásáig, amelyre ne áldoztak volna a különböző lelkes, öntevé­keny csoportok. Életképességüket, a valóban létező közönségigény megfelelő szintű ki­elégítését jelzi, hogy a hivatásos színtársulatok idényeinek szünetében egészen a világ­háború kitöréséig eredményesen, sőt hasznosan működtek. A hivatásos színtársulatok általában 30-50 taggal jelentek meg a városban. (E létszámba a zenekar és a segédszemélyzet is beleértendő.) A tavaszi idényt virágvasár­nap, húsvét vagy pünkösd táján kezdték, az őszit pedig augusztus vége, október első fe­le közötti időben bonyolították le, miután a sajtó beharangozta őket, a szervező titkár pedig megtette a szükséges lépéseket kellő számú bérlet biztosítására. Egy-egy idény 4-6 hétig tartott, s ez alatt az idő alatt mintegy 12 darabot mutattak be. A heti 2-3 be­mutató meglehetősen nagy erőfeszítést igényelt a társulattól, ha meg akarta nyerni a közönséget. Ez pedig minden társulat számára létfontosságú volt, hiszen fennmaradá­suk — kellő államsegély hiányában — a közönség kegyétől függött. 27 JNkSzmL. 1897. 56., 62. sz. 28 JNkSzmL. 1898. 28. sz. 29 JNkSz 1883. 21. sz. 30 JNkSzl882.52. sz. 31 JNkSz 1884.29., 32. sz. 32 JNkSzmL. 1890. 6., 49.; 1891. 8., 14., 66., 103. sz. 33 JNkSzmL. 1901. 98.; 1902. 3. sz. 121 - • •/•

Next

/
Thumbnails
Contents