Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

TANULMÁNYOK - Szurmay Ernő: Szolnok város közművelődésének története a megyeszékhellyé válástól az első világháborúig / 113. o.

lekvőkként a művelődés ilyen vagy olyan áramlatába. Mind a hivatásos, mind a műkedvelő színjátszásnak a Scheftsik-féle nagyvendéglő nyári kertje, az ún. Redout, majd 1892-től a kifejezetten színházi célra emelt önálló épület adott otthont mindaddig, amíg 1905-ben tulajdonosa a csendőrségnek el nem adta. Ettől kezdve — miként a korábbi évtizedekben a Fehér Ló Fogadó - a Nemzeti Szálló (ma Tallinn Étterem) nagyterme fogadta be a tavaszi és őszi idényre rendszeresen idelátogató társulatokat egészen az új kőszínház ünnepélyes átadásáig, 1912. áprilisáig. A könnyebb fajsúlyú szórakozásra a város szép számú kávéházai és kocsmái adtak bő lehetőséget. Különösen a szórakoztató, de méginkabb a hazárd kártyajátékok vonzották ide a ráérőket s a szenvedélyes játékosokat egyaránt. A Magyar Király, a Hajnal, a Lloyd, a Korona, a Paris és a többi kártyaasztalai mellett olykor vagyonok, gyakrabban havi fizetések cseréltek gazdát. A parasztfiatalok s a szakképzetlen munkások, napszámosok szinte egyetlen szórakozóhelye a város minden pontján megtalálható valamelyik kocsmahelyiség volt. A Kispipa, a Héttetű, a Szarvas, a Zöldfa, a Medve, a Rőt Ökör, a Vásárállási, a Híd, a Vár, a Potyka, a Bolond Miska és a többi, ma már jótékony feledésbe merült nevű kocsma sok-sok ólmosbotos verekedésnek, oktalan bicskázásnak volt a színhelye. A Lopocsi-, a Deutsch- és a Víg-féle vendéglők, a vasúti Indóháznál lévő Kisliget, később a Móricz-liget bejáratánál épült Aranylakat adott helyet télen a báloknak, nyáron a majálisoknak, nyári mulatságoknak. Mind a kocsmákat, mind a vendéglőket általában meghatározott illetőségű és foglalkozású vendégek látogatták. így pl. a Lopocsi-féle vendéglőbe a szervezett munkások, Víghez az iparos-, Deutschhoz a parasztfiatalok jártak jobbára. Ugyanígy megvoltak a kedvenc kocsmáik a Katonavárosban, a Ferencvárosban, a Német tizedben, a Nagyvárosban, az Újvárosban, a Szent János városban meg a Csiszlikóban lakóknak. Bizony, nem egyszer kerekedett 1 5—20 súlyos sebesülttel, rosszabb esetben halálos sérüléssel végződő háborúság a szokásjogon alapuló határokat virtusból vagy a szív szavára hallgatva megsértők között. Rendszerint a csirkepiacon ütötték fel sátorukat a mutatványosok, cirkuszosok, műlovarnők, erőművészek és kötéltáncosok, a vándorpanoptikumosok és spiritiszta médiumok, majd a mozitulajdonosok. Nem lenne teljes a kép, ha nem ejtenénk szót arról, hogy a város közvéleményének formálásában, a lakosság tájékoztatásában milyen jelentős szerep jutott a sajtónak. A Szolnokon megjelenő újságok szemléletének középpontjában mindig a város állt a maga gondjaival, elmaradottságával és esetlenségével, amelyet korholni kellett - eredményeivel, ellentmondásos fejlődésének látható jeleivel, amelyeket közhíreim - ha úgy adódott - dicsérni kellett. Ez még az olyan lap esetében is így igaz, amely címében is a vármegye nevét viselte, s amelyben vidéki levelezők tudósításai, a megye más városaiban történt jeles események is hangot kaptak. Külön említésre méltó az a szó szoros értelmében vett ismeretterjesztő tevékenység, amelyet az újságok Tárca-rovata tükröz, valamint az a lokálpatriotizmust erősítő törekvés, amellyel a város múltját, szabadságharcos hagyományait ismertetni, tudatosítani igyekezett. íme, ilyen Szolnok arculata a megyeszékhellyé válást követő évtizedekben. Hyen a korabeli közművelődés nyújtotta kínálat befogadására hivatott közönség, ilyenek azok az intézmények, formális vagy informális közösségek, amelyek a befogadást meg117