Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)
TANULMÁNYOK - Laszlovszky József: "Dedi eciam terram, que adiacet circa aquam, que vocatur Tiza" (Adatok az 1075-ös garamszentbenedeki oklevél helyneveinek lokalizálásához.) / 9. o.
nem sikerült azonosítani, az adományozott terület nagysága, hozzávetőleges kiterjedése megállapítható. Nyilvánvaló, hogy igen nagy területről van szó, amely több mai, de középkori település határát is magában foglalja. Ez a megállapítás fontos szempont magának Pelunak az azonosításában. Az eddigi feldolgozások a középkori források nyomán két településsel, Kengyellel és Tenyővel próbálták azonosítani. A név több oklevélben előfordul később Pél, Peló, Pelu, Pelw és Pelő formában, de amíg egy 1436-os oklevél Kengyellel azonosnak mondja, addig egy 1442-es oklevélben Tenyőt nevezik így. Az 1075-ös oklevélben azonban nem Pelu nevű településről, hanem terráról van szó. A XI-XIII. században ugyan a falu terra jelentéssel is bírt, és később a possessio vette át ilyen értelemben jelentését, de elsődleges jelentése ebben az időszakban is egy adott földterület volt, vagyis földbirtok, amelyen ugyanúgy több település is lehetett, de akár település nélkül is szerepelhetett. Véleményünk szerint Pelu egy jellegzetesen korai, esetünkben nyilván XI. századi nagy kiterjedésű földbirtok volt, amelyet viszonylag pontosan körülhatároltak, és később területén több település is létrejött, illetve több falu határrészét képezte. A későközépkori oklevelek kiállítói nyilván ezért próbálták meg azonosítani azokkal a településekkel, amelyek saját korukban más néven, de ugyanazon a területen helyezkedtek el. így természetes, hogy több ilyen falu is volt. Ezért nem szükséges sem Kengyellel, sem Tenyővel azonosítani ezt a területet. Ez az általános jellegű megállapítás is arra utal, hogy az oklevél ezen része olyan adományt tartalmaz, amely inkább az Árpád-kor korábbi időszakára érvényes. Ugyanakkor nemcsak maga az adományozott földbirtok mutat korai vonásokat, hanem a határleírás még archaikusabb elemeket tartalmaz, mint a Ságnál említettek. Szinte minden helynév tővéghangzós formában szerepel: Kengelu, Zecu; sok ,i' végződéssel: Cehti, Unuri, Zebeli, Uetcudi. A nyelvtörténeti kutatások rámutattak arra, hogy a szóvégi magánhangzók sorvadása már a XI. századra igen előrehaladott állapotban volt. Bár a nyelvemlékek tanúsága szerint még a XIII. század elején is előfordulnak, de a sorvadásukhoz hozzájáruló labializáció kétségtelen jelei mutatkoznak a XI. századi oklevelekben. A ,di' képzőben szereplő y az egyik legtovább fennmaradó ilyen eset, és az egytagú szavaknál is viszonylag sokáig megfigyelhető pl. az ,u' véghangzó. A dömsödi adománylevél Scecu helyneve figyelmeztet arra például, hogy a Pelu határjárásában szereplő Zecu forma az Árpád-kor második felében is előfordulhat még. Ugyanakkor a Kengelu víznév, mint többszótagú név mindenképpen archaikus jellegű. Mindez azt jelenti, hogy nyelvtörténeti szempontból a határleírásokban szereplő helynevek nem tekinthetők egyértelműen XI. századiaknak, de a felsorolt formai jegyek mindenképpen figyelembe veendők az említett szövegrészek datálásánal, mert Az azonosítással összekapcsolható források és különböző vélemények összegyűjtve: Adatok ... 1980.453. SZABÓ István; A falurendszer kialakulása Magyarországon. Budapest, 1971. 41. BÁRCZI Géza-BENKŐ Lóránd-BERRÁR Jolán: A magyar nyelv története. Budapest, 1978. 146-147. 21
