Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)

ADATTÁR - Kántorné Varga Tünde: Tudós matematika- és fizikatanárok Szolnok megye középiskoláiban / 361. o.

villámlás, a világosság és a halmazállapot témaköröket. A kiadó Lampel-Wodianer cég is így ismertette: „Egy kis könyv, de nagyon okos könyv, aminó' nem sok van ifjúsági irodalmunkban." ,Az energia megmaradása' c. cikkéből Pallagi Gyula tanítási módszerét is­merhetjük meg: Az 1900-as évek elején az Atheneum könyvkiadó megbízta fizika-tankönyv meg­írásával a gimnázium VII.—VIII. osztálya számára. Korai halála sajnos megakadá­lyozta a kivitelezésben, a könyvnek csak a vázlata készült el. Pallagi Gyula tele volt tervekkel, ambícióval készült a magántanári vizsgára, fel akart kerülni barátaihoz Budapestre, a tudománynak akart élni. (A Math. Phys. Társulat 1902. évi áprilisi köz­gyűlésén Kürschák József mellett ő volt az előadó.) 1903. február 8-án hirtelen, tüdő­gyulladásban halt meg. Pallagi Gyula haladó elvei ma is időszerűek: „valamely iskola csak akkor töltheti be igazán feladatát, ha a társadalommal, melynek létét köszönheti, fenntartja és ápolja az összeköttetést ..." Egykori iskolájának utódja, a Kisújszállási Móricz Zsig­mond Gimnázium és Szakközépiskola, kiemelkedő tanárnak és igazgatónak tartja, emlékére minden évben megrendezik a Pallagi Gyula matematikai tanulóversenyt. Dr. Borbély András (1904-1985) Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetem matematika-fizika szakán végezte. Eötvös-kollégista volt. Tanárai közül nagy hatással volt rá Fejér Lipót, Rybár István és Fináczy Ernő, az ő példájuk nyomán kezdett kibontakozni vonzalma a pedagógia iránt. 1929-ben kapta meg tanári oklevelét, s meghívás útján került volt iskolájába, a Kisújszállási Ref. Gimnáziumba. Itt tanított 1944-ig, közben az inter­nátus felügyelő tanáraként is dolgozott. Munkássága döntően két irányultságú: egyrészről mint a matematika és a fizika tanára új, korszerű tanítási módszerek bevezetésével kísérletezett, másrészről Jausz Béla, illetve az internátusi nevelőmunka hatására erősen a pedagógia felé fordult. 1936-ban doktorált summa cum laude fokozattal. Disszertációja „Gondolatok az ér­zelmi élet nevelése köréből címet viseli. Volt tanítványai — kivétel nélkül — a kristálytiszta logikával felépített, nyugodt magyarázatát emelik ki. Az elméletet pél­dákkal, kísérletekkel hozta közel diákjaihoz. „A példák megoldásához mindig csak annyi mankót adott, amennyire feltétlenül szükség volt, igyekezett mindenkit önál­lóságra nevelni. ' „Borbély András alig volt idősebb nálunk, a tanári karban a fiatalok közé tar­tozott. Jellemében hordozta a tanár—diák közti demokráciához a fogékonyságot és lehetőséget. Kiegyensúlyozott volt. Mindenki, mindenkor az ő részéről egyenlő mér­45 UrániaBp. 1900. 158-161. 188-194, 241-248. 46 Gondolatok az érzelmi élet nevelese koréból. Kisújszállás, 1936. 76. 47 » Dr. Harsing Lajosnak a szerzőhöz irt levele. 376

Next

/
Thumbnails
Contents