Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)
ADATTÁR - Cseh Géza: Széchenyi István 1845. évi propagandaútja a Tiszavidéken / 325. o.
Ő Nméltósága teendői tömegét a Tisza szabályozásával indult megkezdeni. El kell ösmerni, hogy a Nagy Kun Kerületet illetőleg nagyobb jövendőt, s biztosabb alapú jólétet nem Ígérhet más, mint az ... árvizektüli felszabadítás. Azonban megjegyzi a tudósító küldöttség; miként a Tisza fentebbi szabályozásán túl, még érdekeltetik a T.füredtői Szolnokig tervezett szabályozás által is, melyben részesül most is a Mirhó s Büdös töltések fenntartása áltat, valamint más oldalnál a Berettyó s Körös folyóknak kitsapásai némi részben a Kun Közönségeket is kártékonyán illetvén, alkalmasint mint érdeklettek mind a munkában mind a költségben részt venni törvényszerint is köteleztettek. Ezen szabályozási ügyet tehát, mint a Nagy Kun Kerületet közelről érdeklőt a T. (Tekintetes) Kerületeknek pártfogásába ajánlja a küldöttség. Végül nem mulaszthatja el a küldöttség megemlítését annak; miként Ő Kegyelmessége a Nagy Kun Kerület kebelében keresztül utaztában Madarason hálva, Kunhegyesen lovakat váltva, Kunszentmártonban pedig ebédelvén a szíves fogadtatásért nem tsak köszönetet mondott, hanem a Kerületek boldogítását különösen szívére véve, oly lelkes nyilatkozatot tőn, melyet a Küldöttség, mint a Kerületek jövendőjének biztos zálogát tekintve, azon meggyőződését birja; hogy eljött az idő, melyben a Tettek embere fellépett jót tenni, s a jóban a Kerületek is ben foglalván ... Jász Berény 18 November 1845. Illéssy János Kenéz Mihály Péter Imre kapitány Tiszt.N.Táblabiró Kerületi Mérnök * A jelentés teljes szövegéből csupán azokat a sorokat közöltük, melyek a nagykun küldöttek hozzászólásáról és a Nagykunságon keresztül utazó Széchenyi fogadásáról tudósítanak. A forrás nem ismertetett részei Széchenyi István tiszadobi előadását tartalmazzák, mely tartalmában azonos volt a három nappal később, Szolnokon elhangzottakkal. A tiszadobi értekezletről többoldalas beszámoló olvasható a Jelenkor című reformkori lap 1845. október 23-i számában is. IV. TO A Jász Kerület állásfoglalása Széchenyi Tisza-szabályozási programja mellett Nagy Méltóságú Gróf Széchényi István Ő Kegyelmessége, mint az újonnan felállított Országos Közlekedési Bizottság Elnöke, e fojó év September 6-kátul tiszta hazafiúi érzetből eredt elhatározását a Tisza mocsáros völgyein megtelepedett eredeti magyar vérű lakóival (ezek közé számítván Kerületeinket is) sietvén tudatni ... nagy becsű megkeresésében; mely szerént magos gondjai közül legelsőben is a Tisza folyónak szabályozását kiemelni, s megkezdeni méltóztatik, ön nyilatkozata szerint majdnem a lehetetlenséggel való megküzdést próbálván meg: - de továbbá nagy férfiúhoz 28 SZML Jászkun Kerület levéltára. Hivatalos tudósítások. 1845. Fasc. 4. No. 2850. (Kétoldalas eredeti határozat.) 335