Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)

ADATTÁR - Botka János - Papp Izabella: A Jászság földművelésének leírása 1776-ban (Molnár Ferenc tanítása a gazdaságról. Adatok a jászkun mezőgazdasági társaságok történetéből.) / 279. o.

más akár melly tengelyhez. A Vánkusis; tsak hogy a Vánkussa a jó rendes taligában egy fábúl vagyon azzal a Szarvával, melly a borozdáss kerék mellett fel emelkedik, arra szolgálván, hogy az ekének a Gerendelyét, avagy rúdját tartsa, és a kerékre .ne ereszsze. Ezen Vánkusnak a másik végébe vagyon bé eresztve az a Koplaló jó erőss kemény Szögis, mellybe néha belé vettetik a bal részen való taliga kerék, midőn t.i. Száraz földbe Szántanak, hogy a vas jobban bé mehessen a Száraz földbe. III. A Vezér az, mellybe a tengelybűi hajol a Cságatyú, és mellybe ragasztatik a tézsla. Ezen Cságatyúva szokott lenni egy hoszszas lyukis, mellyben a fejsze, vagy Szekertze áll, és az ösztökétis gyakran belé teszik. A vak Szög pedig alól a Gerendely fekvése alatt arra való, hogy a patyingot, melly a Gerendelyt a Vánkushoz Szoríttya, a kerékre ne ereszsze. Ezek tehát a taligának részei. IV. Az eke pedig ezekbűi áll: A rúd, melly az ekét a Taligához foglallya, Geren­delynek hívattatik. Ezen Gerendelyben legelő áll a tzímervas, az Után a köldök, ezen Gerendely vége osztán bé van botsájtva az Ekének azon Szarvába, melly Anya Szarvá­nak mondatik, és hátul, a farszeggel Szoríttatik belé. Ezeken kívül: Az Ekének a jobb­ján lévő Szarva, fiók Szarvnak neveztetik, és az Eke kormány deszkájának hátulsó vége éhez vagyon Szögezve, az eleje pedig a Köldökhöz. V. Az ekének két talpa vagyon; az egyik egy fa az Anya Szarvával, a másik pedig a fiók Szarvával. Ezen Eke két Szarva középen öszve Szögeztetik a Kereszt fával. A Szántó Vasnakis Sok féle Része vagyon: Az élit nevezik Szárnynak, a vastagabb oldalát pedig Oromnak; Úgy a vasnak a Köpűjeis, vagy füle, két módon neveztetik: Melly fülébe az oromjánál bé botsájtatik az Anya Szarvának talpa, azt Nagy-fülének; a jobb oldalán pedig Kis-fülének híják. Vagyon mind ezeken fölül még az Anya Szarvá­nak oldalán alól egy Eke Nád-Vasis, melly őrzi a fát, hogy el ne kopjon. VI. A Csoroszlya arra való, hogy előre a Szántó Vas előtt messe a földet. A tzí­mer vas pedig arra Szolgál, hogy a Szántó Vasnak eleje tájjban keresztül járván,.azt tartsa, hogy a kemény Szántásban a vas erőssen állyon, és hogy azon, a Szántó Vas­nak elejét, vagyis Szárnyát alább lehessen ereszteni, vagy fellyebb emelni. A Köldök, egészszen az Eke talpának derekát tartya, függvén a köldök Szögön, és ékeken; és ezt, a Gerendelyen keresztül, alább, vagy fellyebb vervén, és az ékekkel le Szorítván, lehet a Vasat alkalmaztatni a Méllyebb, vagy fentebb való Szántásra, és ekkor a Gerendelyt­is alább, vagy fellyebb lehet ütni, hogy az Ekét több egyébb tagjaival meg egyeztet­hesd. Mikor így alább, vagy fellyebb ütöd a Vasat, tehát az Usztökét a talpa alá tedd keresztül, hogy fel tartsa. A Cságatyúis nem kis Eszköze az Ekének, abban, hogy az egyeness járása ez által igazgattassák, arra való lévén a Cságatyú végén azon egyne­hány Lyuk, melly által, mint egy tzirkalom formán a Vezéren keresztül, killyebb, vagy bellyebb botsájtatik. VII. A Gerendelynek végénnis vagyon egynehány Lyuk a Patying fekvésben, hogy az ekét rövidebben, vagy hoszszabban lehessen ereszteni. Ezen Lyukakban ál­lani Szokott Szöget Kakas Szögnek szokták nevezni. Arra azomban kell vigyázni, hogy a Kormány deszkának eleje Semmivel killyebb ne mennyen a Szántó Vasnak oromjánál, és a tzimer vasnál, mert külömben a földet Szaggatná a deszka. A Köldök­nek fölső végére pedig Jó erőss vas karikát kell üttetni, hogy Mivel ott leg többet verik, a fa el ne hasadozzon. Ebbűl áll tehát az leg nagyobb, s leg elsőbb Majorbéli Eszköz, melly Után minnyájan eszszük a Minden Napi kenyerünköt. 316

Next

/
Thumbnails
Contents