Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)
ADATTÁR - Botka János - Papp Izabella: A Jászság földművelésének leírása 1776-ban (Molnár Ferenc tanítása a gazdaságról. Adatok a jászkun mezőgazdasági társaságok történetéből.) / 279. o.
kább fel turkálása után jó Gabonája nem terem, még néki nehezebb az Üdőt s földét okozván; de hogy ki tserzett, s el Soványított földét valaha meg trágyázná, eszébe sem jut. Ennek pedig nem egyébb az oka az henyélésnél. X. Szokás mondás az, hogy: Nints hasznossabb Ganéj, mint a melly a Gazdájának Sarujárul le hull; ez által értvén a Gazda Szorgalmatosságát és Cselédjei között való gyakor meg fordulását. E Világon minden hazug, tsak a trágya nem, mert az hová ő esik, ki mutattya magát. Azértis, mivel ez olly Szükséges, és illy hasznos, igen méltó, hogy a'Gazdák a trágyázásban lévő Szorgalmat ez Után megtartsák. XVII. SZAKASZ* A Kaszálló Rétrúl I. A Kaszálló Rét nem kevés haszna és része a Mezei Majorságnak. Ezt Sem kell tsak ugy hagyni, a mint a természet rendelte, hanem Szorgalmassággal kell ehezis látni, annak tisztogatásában s gyarapíttásában.'Igen hasznos, ha a Rétbe az Ember Sok féle földet hord bé Szekérrel, ugy mint: Erdős belyrűl, Lapányogbúl, hegyekrűl etc. mert így minden féle jó fű fog teremni a Marhának igen nagy hasznával. A Vakondak túrásba áss, ha győzöd, döglött rákot, el vesz tűle. De jobb az három ágú villával, vagy ásóval lesni, a Szél ellenében állván. II. Ha a Rét igen vizess, úgy, hogy a jó fűvetis tsátévá fordíttya, a vizet vedd le rúla, tsak a Szárasságban reá eresztendőt, A Vakondak túrásokot még Szent György Nap előtt, az Utánnis, midőn imitt-amott esik, le húzd, le terítsd, és mennél jobban lehet, a rétet egyenessé tegyed, és tisztogassad. III. Az hol a rét hibányos és másüttis, hol haszontalan földed vagyon, essős üdőben Széna pernyével, s maggal hintsd meg kikeletkor, föld közül rostábúl reá rostálván; Ha pedig a rétben (: úgy a Szántó földbenis :) Sok Székes vagyon; üdő közben, lassankint, midőn reá érsz, horgyál reá feír agyagos földet, más esztendőre pedig jó termő fekete földet, meg fogod tapasztalni, hogy hasznos termő földé válik. IV. Igen hasznos, az hol meg eshetik, ha a rétre Szárazabb nyáron akár tóbúl, akár folyóbúl vizet ereszthetnek, de úgy, hogy a réten meg ne állapodjon, hanem egy Nap, s egy éjjel rajta légyen. A füvet azomban nagyon meg érni hagyni nem kell, mert ha el vénül, nem hasznos. Az idején való kaszállás azértis hasznos, hogy akár Mezeje, akár Sarjúja hamarább lészen. *Az 17-dik Szakaszra. Mód abban nincsen, hogy azok meg tartassanak. 314