Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)

TANULMÁNYOK - Soós László: A cukorrépa-termelők érdekvédelmének lehetősége a Szolnoki Cukorgyár RT. vonzáskörzetében / 175. o.

Mezőgazdaságunk érdekvédelmének lehetőségét tovább rontotta a cukoripari termékek túltermelési válságán segíteni kívánó ún. Chadbourne-egyezmény, amelyet a különböző országok cukortermelőinek képviselői kötöttek meg 1931. május 9-én. Az egyezmény értelmében az egyes országok cukorgyárai csak annyi cukorrépát dolgozhatnak fel, amennyi a most meghatározott export-részesedésüket és a belföldi fogyasztást fedezi. Ennek következtében a cukorgyárak répaszerződéseiket teljesen új alapokra helyezték. Korábban — mint láttuk — a megállapodások alapját a bevetett terület nagysága szolgáltatta és a ténylegesen megtermett cukorrépa mennyisége szerint alakult a gyár átvételi és feldolgozói tevékenysége. Most csak meghatározott súlyú cukorrépa beszállítására kötöttek megállapodást. A birtokosok korábban egy-egy rossz termés esetén azzal vigasztalódhattak, hogy a következő év majd kárpótolja őket a veszteségeikért. A hosszú távú tervezés a termelési biztonság egyik alapkövévé válhatott és részben ellensúlyozhatta az időjárás okozta bizonytalanságot. Az új átvételi rendszer következtében a termelő akkor is pórul járt, ha a rossz időjárás következtében kevés cukorrépája termett, mert ebben az esetben a természet okozta kárt szenvedte el, de akkor sem ért el jelentős jövedelmet, ha gazdag termést hozott az év, mert a többletet nem vették át tőle. A hosszú évtizedek alatt kialakult és mindkét részről vállalt termelési kockázat egyensúlya felbomlott. A termelők kockázatának mértékét főleg az időjárás határozta meg, de lényegesen befolyásolhatta a növényi kártevők elszaporodásának mértéke és a munkaerőpiac helyzete is. A gyár az üzemi rizikó mellett főleg a késztermékek piaci elhelyezésekor kerülhetett szembe nem várt nehézségekkel. A cukorpiac felosztása és a termelési kontingensek betartása lényegesen csökkentette a gyárak üzleti kockázatát, illetve a répaátvétel módosításával azt áthárították a termelőkre. A termelői és feldolgozói érdekellentét annyira elmélyült, hogy a korábban kompromisszumos megoldásokat hozó tárgyalások semmiféle eredményre nem vezettek. A kormány gazdasági szakemberei világosan látták, hogy az egyik legmunkaigényesebb növény termésterületének nagyarányú visszaszorítása jelentősen tovább növelné az egyre több gondot okozó mezőgazdasági munkanélküliséget. Ezért az 1931. évi XIX. te. által életre hívott Magyar Cukorrépatermelők Országos Szövetsége kapta feladatul, hogy a cukorgyárak féktelen termeléscsökkentő tevékenységének gátat szabjon. A harmincas években az összes répatermelőt soraiba tömörítő szövetség tárgyalt, illetve kötötte meg - az egész időszakban szinte változatlan feltételekkel — a termelési szerződéseket a cukorgyárakkal. Az ellentétekre jellemző, hogy a megegyezések minden évben csak a minisztériumok közreműködésével jöhettek létre, sőt az eredmények egyre inkább a különböző szakminisztériumok érdekegyeztetését tükrözték. A tárgyalási szintekben ily módon történt változások azt eredményezték, hogy a leglényegesebb alapelveket már nem a termelők és a feldolgozók között létrejött szerződések tartalmazták, hanem a szakminisztériumok által megfogalmazott rendeletek. Ezek után a szolnoki cukorgyár és a termelők közötti viszony alakulását már nem a szerződéseket megelőző tárgyalások eredményeiből mérhetjük le, hanem azokból az adatokból, hogy a répafeldolgozásra vonatkozó állami rendelkezéseket a vállalat milyen mértékben hajtotta végre. A cukorgyártás csökkentésére vonatkozó nemzetközi szerződés által meghatá187