MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 79. ő. e.
A Budapestről és megyeszékhelyről leküldött elvtársak elhelyezésére, lakásaik biztosítására szeptember elején Intézkedtünk a megyei tanácson keresztül* Az első tanfolyamról Budapestről érkezett 22 elvtárs közül eddig 18 elvtársnak megvan a lakása, nagyobbik részük le Is költözött, a töobinak részben kész, és 1-2 héten belül meg ls kapják. Folyamatosan készítik elő a tanácsszervek a második és harmadik tanfolyamról érkezők lakását. A lakásügy megoldásában azonban hibák is vannak. Tiszafüreden pl. nem. keresték a lehitőségeken belül a legjobb megoldást. A megyei pártvégrehajtó bizottság javaslatára ©zen azonban változtattak. Karcagra lekőltöztek ugyan az elvtársak, de a lakásuk még nem végleges. Kb. 1 hónap szükséges ahhoz, hogy a végleges lakásuk elkészüljön. Bár az ideiglenes lakásuk is elfogadható, de ez mégis zavarja a munkát. A holyzet megjavítása érdekében a megyei pártbizottság és a VKG osztály folyamatosan ellenőrzi a leérkezett elvtársak elhelyezósét, és ahol szükséges, menetközben is változtatunk. A megyei íeviaiós Bizottság is bekapcsolódott az ellenőrzés munkájába és segit a feladat megoldásában. Jelenlog ugy látjuk, hogy a szükséges lakások folyamatosan biztosítva lesznek és a harmadik tanfolyamról januárban érkező elvtársakat /gyakorlati munka után/ a hó végéig el tudjuk helyeztetni. Az eddig leérkezett elvtársak megválasztása megfelelő formában folyt le. A szövetkezetek tagsága előre kéréssel fordult irá ban a megyei PVBrbes, hogy kérjünk a Központi Vezetőségtől hozzájuk is vezetőt. &zzel a kéréssel az esetek túlnyomó többségében aűcgjfgttwx a régi elnök is egyetért. Megsértődés, megbántó— dás eddig két esetben volt J a Szolnoki Gépállomás párt titkára és Igazgatója sérelmezte, hogy más elvtársakat küldtünk helyettük, liadkét elvtársról gondoskodtunk. Aa igazgató elvtárs kisebb gépállomásra megy, szintén igazgatónak, a párttitkár elhelyezése most van folyamatban. A következőkben is arra törekszünk, hogy a becsületes, szorgalmas elvtársakat képességüknek megfelélő munkakörbe helyezzük. 4./ A mezőgazdaság jelenlegi káderhelyzete. Aa az évi káderátcsoportositással a gyenge termelőszövetkezetek túlnyomó többségét megerősítettük. Jelenlegi állapot szerint 49 olyan termelőszövetkezetünk van, ahol az elnök a rendes