MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 78. ő. e.
\ - 2 utasítását ne vegyék figyelembe, majd akkor tegyenek intézkedést ha ők arra utasítást adnak, tízekután nincs csodálkozni való,hogy a Tisza Cipógyár vezetői olyan racionalizálási tervet küldtek be amit már emiitettünk. De nincs rendbe minden a tanács vonalén sem. Blőjárójában meg kell jegyeznünk,hogy a Járási Tanács vezetői Jól álltak a racionalizálás kérdéséhez.Az ő véleményük szerint a Járási Tanács apparátusának létszámát 4o fővel lehetne csökkenteni,melyből lo fővel a községeket erősítenék meg, 3>o fő pedig termelő munkát vállalhatna .Felsőbb utasításra azonban ezt nem tehetik, ellenkezőleg,úgynevezett irányszámokat kaptak,me•yszerint 9 fővel kell csökkenteni a létszámot, 6 főt viszont kapnak a Megyei Tanácstól, A végrehajtóbizottságnak az a határozott álláspontJa,hogy bármilyen szerv,minisztérium,Megyei Tanács bármilyen utasítást is ad,amely a KV. idevágó határozatának kijátszását jelenti, nem vesszük figyelembe, és a Járási,helyi, Tanács és gazdasági vezetők véleményét figyelembe véve következetesen végrehajtjuk a határozatot. Egyben kér esünk,hogy a %gyei -végrehajtóbizottság a megyei szervek vezetőinek ezirányu tevékenységét ellenőrizze Jobban,hogy azok a járási és helyi szerveknek valójában segítséget nyújtsanak. elsőtitkár.