MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 77. ő. e.
A negyedik kérdéssel kapcsolatban az a javaslatom, hogy szorosan forjunk Össze a dolgozó tömegekkel , kölcsönösen becsüljük meg egymást, biztosítsuk számukra az Alkotmányban biztosított jogaikat. Fejlesszük ki a kollektiv vezetést, hogy érezze minden ember, hogy ő is egy láncszeme a fejlődés,építés, órjásláncának, A vezetők ne basáskodjanak, hanem megértően a fejlődést szolgálva vezessenek, felegyenek tul-okosak olyan kérdésekben ami t eset leg mások jobban tudnak. Tanuljunk és vegyük át a fejl ett módszereket és ezeket megértéssel, gyakorlati bebizonyításokkal ültessük át a dolgozókba^, hogy ők ls^ legyenek kezdeményezők a kormányprogram megvalósításáé rt. A paraszthoz legyünk nyíltak és őszinték, mert ezt várják tőlünk ^Az elmúlt idők eléggé megtépázták a kisparasztságot, a nincsteleneket, FŐ feladatunk, hogy az ők biz »iw"iir«.t ny»rjü lr meg . Ehhez pedig nyilt / őszinte sziv kell, az őkmegbecsülésük, kell hogy feledni tudják a multat, hogy erőre kapjon a gondolkodások és Így a munkás-paraszt szövetségben diadalmasan menetelhessünk a szocializmus megvalósulása felé Eréjes rendszabályokat kell foganasitani a durva, goromba vezetők ellen és az Ilyeneket a vezetéstől fel kell menteni, mert eze k _a vezetők a fejlődés\ / nagy akadályai . w — "Általánosságban" a leitett kérdéseket így tudom megválaszolni. Ha egyes vezetők személyét illetően volna kérdése Dávid elvtársnak hozzám,válaszolok. Szerintem az a helyes, ha a belső bajokat magunk küzdjük le, ha van erőnk hozzá. Csak erőnk fogytán fordulunk a felsőbb forumokhoz.— De a kommunista ereje fogyhatatlan,— Turkeve 1953. december. 23, 4 / VKádár László/ agronómus.