MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 75. ő. e.
A KV határozatát és hogyan hozták létre azokon a hekeken a DISz szervezetet ahol náncsen Pártszervezet, Ezen belül értékeltük a meglévő terül ti DISz azervezetek munkáját és a DISz politikai oktatást, A hiányosságok kiküszöbökésére megszabtuk a feladatokat a DISz szervezet munkájában, hogy hogyan dolgozozanak az ekövetkezendő időben. A tovabiakbar felülvizsgáltuk a Járásunk területén á Pártszervezetek munkáját, a Pártépitésben, azt hogy a KV határozatát hogyan hajtották végre a minőségi Párt épitésben, a statisztika alapján. Ebben a kiértékelésben bevontuk a községi titkárokat is és JB ülésen tárgyaltuk meg. Ahol a hiányosságokat feltártuk a minőségi Pártépités kérdésében és határozatot hoztunk a Pártépités megjav tására ásttovábbi mentébon. Ugyan akkor kiértékeltük a november havi taggyűlések szervezését,mij jen col az előkészület a taggyűlésre, mij jen volta a tagoknak a megjelenése, és az itt tapasztaltak alapján készítettük elő a decemberhavi taggyűléseket. December 2o~ra elkészítettük az 1953/54 -es káderfejlesztési tervet,amejnek elkészítésében figyelemben vettük az 1951/52 ea tervet,valamint az 1952 es émben elkészített statisztikát és ezen keresztül,felmértük a Járás káder szükségletét, figyelemben vettük a terv elkészítés énéi a Megye Bizottság által adott szempontokat és ennek alapján elkészítettük, A mezőgazdaaági munkák menetében mutatkozó hiányosságok megtárgyallásának érdekében a Megye Bizottság által megadott szempontok alapján szükséges volt rendkívüli titkári értekezletetbössze hdivni, • me jet meg tartottunk Ezen az értekezleten megszabtuk a titkár elvtársak felé a feladatokat,amejet . a mezőgazdasági munkákkal kapcsolatosan kell elvégesni. A titkárok ennek állapján minden községben megtartották az össze vont vezető ségi ülést és haározatot hoztak a munkák sürgős elvégzésére és beosztották a vezetőségi tagokat és népnevelőket az egyénileg dolgozö parasztokkal valQ foglalkozásra. Minden községben népnevelő értekezletet tartottak . A népnevelő értelezleten 34© személy vett részt, ennek a népnevelő értekezl létnek eredménye lette mert a jól dolgozó parasztok válalták, hogy lejárja' azokat a dolgozókat, akik nem tettek eleget a kötelezettségüknek. December 3©-án a Járásink Választmányi ülést tartottunk, &erő elvtárs beszámolója alapján értékeltük Járásunk területén elvégzet t munkákat, A választmányi ülés tagjai, és teszt vevői, hozzász 0 Hasukkal segítették azokat a munkákat és hiányosságokat kiküszöbölni,amejek a munkák menetében megmutatkoztak és jé vavaslatokkal hozzájárultak az elkövetkezendő munkák sikeres elvégzéséhez, A választmányi tagok válalták, hogy kin a községek té< rületén a KV határozata alapján ellenőrzik és viszik a munkákat és segitenek a további munkák elvégzésére a felkészülésben. Az elkövetkezendő időben a Járási Pártbizottság a választmányi ülésen megszabottak alapján végzi a munkáját és sokkal nagyobb segitseget nyújtunk a területi Pártszervezeteknek a munkák elvégzésében. Segitsük a politikai iskolák további menetét és különösen a termellőszövetkezetekben és Állami gazdaságokban, és Gépálomásokon. Ellenőrzésünkéi oda hatunk, hogy az elkövetjezndő munkák munkákra minden • egyyes nagyüzemi szektor felkészüljön és a munkáját nnak érdekében végezzél. Tiszafüred 1952 december 31. j.szerv, titkár.