MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 74. ő. e.

A jászberényi JB. ÍM titkárával, valamint a jáasspáti aépáilornás titkárával folytattam megbeozólóet 1955. Burcius 3Hán és itt szerzett tapasz tálat aim a következők* A jászberényi járási bizofetaásjta a gépáilo*é* titkára Busás elvtárs, as utóbbi időben egyre jobban esnk a gépállomásokkal foglalkozik. Héhány hónappal még ezelőtt megtörtént, hogy aásirányu feladatot Is kapott lótás elvtárs, aai lekötötte Idáját s igy keve­set tudott foglalkozni egyedül a gépállomásokkal, sva jé* nem tudta a járás két gépállomására koncentrálni. Jelenleg Búzás elvtárs sas* kaja mellett részt vasa ss St előadásból álló párt építési saramat előadás-tartásában, melyet abban a két községen tart hetesként, amelyet * patronál /Alat tyén, Jasafaisőgyörgy/* sbben akét község­ben hetenként ogy-egy napot szokott tölteni s ezea keresztül nes jut ideje arra, hagy időközönként meglátogassa as önálló brigád­szállásokat, ott a dolgozókkal bessélgissen, érdeklődjön problémá­júi; Iránt, A járásban három ilyes önálló hrig&dssáliás vas, Jász­jákóhalsá&t Jaszárokazálláson és Jászfelsőgyörgyön • tfbben as évben Bég mindössze a jákóhalnai, jászárokszállási brigádssáLláson két­szer volt, ami feltétlenül kevés, - véleményes szerint többet kel­lene kint járni a területen, AB előadás-sorozatot a jövő héten be­fejezi, s azután Búzás elvtársnak a vélesésye as, hogy több ideje lesz osak a gépiállomásokkai kapcsolatos kérdésekkel foglalkozni* Busás elvtárs beszélgetésünk közben elmondotta, begy hetenként általában vére 2 napot szokott területen tölteni, több­-nyíre beat van, ülések, határozatok tanulmányozása sts* munkát Végez. Ba értékeljük, hogy milyen a kapcsolat a gépállomás párt­szervezetésa* és as igazgató között, ast kall megállapítani, hogy a jászberényi gépállomásnál jó. A pártszervezet a termelés párt­ellenőrzését alkalmassá* Vezetőségi üléses beszámoltatja a gazda­sági vezetőket és közösen tesznek intézkedéseket a gépállomás előtt álló faladatok megoldás a»a. Marosom sás s helyzet az alat tyáni gépállomáson, azon a gépállomáson aj igazgató vas, aki mintegy 5 hete, hogy odakerült* AS stt működő igazgat helyettes /Halászvári vezető mezőgazdász/ és a pártézárvázét között igen rassz a kapcso­lat* A pártvezér őség észrevételeit .figyelmeztetéseit asm veszi sem­mibe, A járási bizottság véleménye as, hagy a Haláezvári mezőgaz­1eljegyzés

Next

/
Thumbnails
Contents