MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 73. ő. e.

fúrószár eltörött és többszáz méteres darab beat maradt, Egyi­deig próbálkoztak mentéssel, azonban ez nem volt sikeres, úgy­hogy otthagyták a megkezdett munkát, A 4-5-ös szám fúrásnál szintén kedvező kép alakult ki és ugy látszott, hogy a geofi­zikai kutatások igazoltak. Az elektromos sselvényvizsgálat után is az volt a feltevés, hogy termelő réteget sikerült fel­tárni* Azonban amikor rétegnyitásra került a sor, minikét fú­rás eredménytelen maradt, A 6-os számú fúrás egészen közel van az l-eshez /amely jelenleg is termel/, A 6. számú fúrás során ls találtak olajos rétegeket, azonban ismét ugy alakult, hogy csak sós vizet tudtak felhozni. Nemrégen kint jártunk ezen a munkaterületen és az ott dolgozó elvtársak nagyon rossz véle­ménnyel voltak a műszaki vezetők munkájáról* Elmondottak töb­bek között, hogy az 1918,5 - 1927 méterig terjedő rétegből több olajos magot fúrtak. De amikor megnyitásra került a sor, olaj mégsem jött* Négyszeri belövéssel 36 nyilast eszközöltek a béléscsövön, de olyan vélemények voltak a dolgozók közöttt nem biztos, hogy ténylegesen át ls ütötték a lövésnek a falat* Elmondták, hogy máskár is előfordult, hogy csak a lövések egy­része volt eredményes* Miután a rétegnyomás nem mutatkozott a belövés után, szivattyúzást rendeltek el, de mindössze más­félszeres vize serét eszközöltek, utána pedig elrendelték a réteg elzárását* Gyanús az volt ennél a kútnál, hogy a felhú­ zott termelöcső külső része erősen megrakodott sűrű olajjal* ami azt mutatja* hogy a rétegbea van valamilyen mennyiség. Ez a réteg elzárásra került és most már a fúrás teljesen meddőnek van nyilvánítva* Nekünk az a véleményünk - támaszkodva a hosszú gya­korlattal rendelkező feltáró munkások észrevételeire — hogy ennél a kutatásnál és feltárásnál valami nincsen rendben* Egyelőre ez csak következtetés, A hiba ott van, hogy részünk­ről megfelelő ellenőrzést gyakorolni nem tudnánk* Arra kérjük a Központi Vezetőséget, vizsgáltassuk meg ezt a munkát illetékes szervekkel, hozzáértő elvtársakkal*

Next

/
Thumbnails
Contents