MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 73. ő. e.

elvtársak a szép eredmény ékről, azonban Itt kell kiho ni azt, mi volt annak az akadálya, hogy a Tiszátuli Maszolaj Vállalat dolgozol közül egyetlen elvtársat sem lehetett olvasni a sajtóban, mint kiváló dolgo­zót, sztahanovistát. Néhány szóval szeretné áttérni az átszervezés kérdésére. Mindenesetre elsősorban is szeretné magát ebből kikapcsolni, mert nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy a felmondó levél a kezében van és azért beszél. A tiszántúli Maszolaj Vállaaatot mindig ugy kezelték a minisztórimban hogy itt nincsenek eredmények, itt nincsenek olyan emberek akikre tá­maszkodni lehetne, akiknek munkája nem ér semmit stb. Ennek természete sen mi vagyunk az okai, mert nekünk kellett volna az eredményeket fel­tárni. Az biztos, hogy olajjal nem dicsekedhetünk tonnaszámra, de talán túlzottan szerények vagyunk. Egyszerű munkások rá tudnának mutatni arra hogy tapasztalatcseréink igen szép eredményekkel jártak, ugy szintén a szovjet elvtársaktól is sokat tanultunk. Bgy rövid példát mondt dunántulon egy korona felhegesz tés 8 h. mig nál jak 2 h. alatt meg van. Dunántúlon 82 kiváló munkás van, nálunk viszont rgy sincs. Deli József elvtárs ho zászólásában előadja, hogy a munkásoknak nincs sem szappan, sem védőruha, sem védőitdl. Mindezt a Pintér elvtárs még nem tudta beszerezni. IJgyóbként a Pintér elvtársat sehol sem lehet meg­találni. Ha Szolno.con keresik Abonyban, s ha Abonyban akkor Biharnagy­bajomban van. Mindenesetre a munkások érdekeit igy nem lehet képvisel­'ni és főképpen pedig intézni. Pocsai elvtárs előadja, hogy júniusban jöttek Szolnokra, a azóta még az üzemi ellátást nem tudták elintézni, pedig ebben az ügyben már jegy. zőiönyvet is vették fel. 8őt azt is kérték, ha saját üzemi konyha nem lehet, a Téglagyári Egyesüléssel megbeszólni, hogy ellátást onnan kap­janak. Mindenesetre a munkásoknak az Ígérgetés nem elég, mert ezzel még nincs elintézve a kérdés. Részükről az ÜB-nek minden támogatást megad­nak. Blaskovics János hozzász lásában előadja, hogy őt is és valamennyi mun­kástársát meglepte az, amit a Bánkuti elvtársra mondott, véleménye az hogy az átszervezés következtébe i a pártszervezet nem működött ugy ahogy kellett v Ina, nem volt meg a kapcsolat a dolgozók és a pártszer­vezet kö: ott. Az üzemi bizottság magára volt hagyatva, nely ÜB. össze-? sen 2 főből állt. Egyetért Deli elvtárs hozzászóláséval, mert ami a dolgozóknak jár és jogos, azt mindenkinek meg kell adni. Nem lehet közömbös az, hogy akik hidegben dolgoznak olyan körülmények kö ott éljenek, mintahogy az a le­gényszállónál biztosítva va ,, mert ilyen körülmények kö. ott csak beteg­séget dehet szerezni. Varga $ános üdvözli a kitüntetett elvtársakat. Az elvtársak ho zászolá­sukban sok olyan dolgot mondtak, ami népi demokráciánk lo. évében saj­nos valóba i fenállnak. A szakszervezet munkáját értékelve Pocsai elv­társ hozzászólásából szeretne kiindulni. Pocsai elvtárs ak ezelőtt 2-3 évvel kellett v Ina azt megígérni, s meg is tenni, hogy az ÜB. hátamö­gött lesznek, s mindenben segíteni fogják az üzemi bizottságot. Ha ez akkor megtörtént, akkor ma nem ilyan hozzás ólások hangzottak volna el. ^uda elvtáes azt mondta, ho^y a szolnoki legényszállót mag fogják szün­tetni, de majd csak akkor, ha a gyapotraktár készen les • Nagy Imre elvtárs beszámolója valóban nem volt jó, de biztunk abban, hogy a; elvtárs hozzászólásokkal ki fogják egészíteni. A munkás eliát-is kérdésénél nehézségek vannak és efelett nem lehet csak ugy keresztül t^ kinteni.

Next

/
Thumbnails
Contents