MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 72. ő. e.

Most egy pár kéréssel szeretnék Gerő elvtárshoz fordulni. Nagyon hátráltatja terv építkezéseinket, hogy a típusterveket, de egyéb terveket sem kapjuk^meg idejébe. Ezzel még idáig mindig, tavaly is sok gondunk volt. Én ugy gondoltára, hogy az idén e­setleg már nem kell annyit várni a tervekre és kiderül, hogy most még többet kell rá várni, mint tavaly.-Tudora, hogy a követel­mények egyre nagyobbak, hogy az idén országos viszonylatban 1 többet épitünk, s több tervezetre van szükségünk, mint tavaly, de bizonyára az erre alkalmas szakemberek száma is emelkedik. 7A mezőgazdasági tervépitkezés első negyed évi munkálatait még ma sem tudtuk megkezdeni, mert a típusterveket az Országsa Terv Iroda csak körülbelül márciusra a negyed óv végére tudja leszállítani ós ha most már az első negyed évnél ennyire le- ^, maradunk, akkor a még menetközben előforduló akadályok mellett / anyaghiány, müauaki káderhiány/ nehezen tudjuk behozni a le­maradást. Központilag meg lett tervezve Szolnok városába 3,ooo.ooo-os költséggel egy irodaház felépítése és 4 és félmillióval a Szolnoki közkórház kibővítése. Ezidáig még egyikre sem kaptunk hitel­nyitást és semmilyen intézkedés nem történt, pedig a szolnoki irodaház megépítése az egyre szaporodó líV,-k különböző szervek Beruházási K.V. Állatforgalmi, Tafort, Növénytermeltető stb. nagyo. szükségessé teszik a felépítését. Ez némileg könnyítene is az egyre . ulyosabb szolnoki lakásproblémákon, mert ezeknek a szervek­nek főrésze most lakóházakban ,yan elhelyezve. ígéretet kaptunk Karcagon egy három-négyszáz munkást foglal­koztató szürke"öntödének a felépítésére, amelyhez a nyersanyagot az acélt, gazdaságosabban egyszer ibb forgalommal egyenes vasúti ágazaton lehetne seállitani a Szovjetunióból. Ennek az üzemnek a megépítéséről sem tudunk semmit. x *agyon szükséges volna a már ugyancsak megígért átjáró Zagyvahid megépitése, a szolnoki újte­lep felé. Ennek a telepnek kb. Sooo lakosa van, akiknek nagyobb része több mint félórás kerülővel jut be a városi munkahelyre. A hid megépitése lehetővé tenné, hogy lo perc alatt be lehetne jönni a belvárosba azaz össze kötné a hid az újtelepet a most elszakadt belvárossal. Egyébként igen fontos szerveink helyezkednek ott el és a 3 éves terv uj lakóházait odaópitettük, de az 5 éves terv lakóházai is arra terjednek.

Next

/
Thumbnails
Contents