MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 72. ő. e.
A legfelelőtlenebb felelőtlenség nyilvánult meg ugy * vállalat, Mint* a Városi Tanáos Elnöke, valamint a Megyei Tanács Ipari osztálya rászáről akkor, amikor nem biztozitotta azokat az előfeltételeket, hogy a kotrás időben be indulhasson. A tervosztály minden hitelt biztosított a beszerzésekhez, azonban osak a legutóbbi erélyes éz felelőségrevonó átiratunkra fogtak hozzá az érintett szervek, hogy'beszerezzék azokat a dolgokat, melyek a hajó üzemeltetéséhez szükségesek. Ez annak ellenére késett, hogy ugy a vállalat, mint a Városi Tanács elnöke és a Megyei Tanács Ipari osztálya a VB. részéről, de osztályunk résséről is több alkalommal fel lett hiva a munka beindítására. A felelőtlenség főként az utóbbi időben igen komoly, ágiikor napi több mint 209 m3 építőanyag esett ki és 3 ember nyert inproduktiv munkáért alkalmazást. A kotró közpl 1 hónapja teljesen üzemképes és csak az utóbbi időhen tőrtént mozgolódás arra vonatkozóan, hopy a kotró üzemeljen. Hátráltatta a beindulást az is, hogy a tervosztály vezetője 2 hónapos iskolán vett részt éppen a beindítások ideje alatt. A Tervosztály ozabotálást állapított meg és az érdekeltek rendbirságolására, valamint a felgyelml eljárás beindítására a Végrehajtóbizottség elnökének javaslatot tett. Erre vonatkozólag' ezideig intézkedés nem történt. A kotró próbaüzeme ma 4 órakor történt meg. Szolnok, 1952. június 17. . Elvtársi üdvözlettel;