MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 71. ő. e.
•ulkéezit ették a városok és községek pártszervezetünk segítségével a 3 éves terv ujabb 5 hónapjában végrena j tanüó munkalatok előirányzását és egyben az 5 hónapos költségvetést.- « megállapítás az,hogy ez a kiírás lényegesen reálisabb,mint az előző tervek voltak,amelyeket főleg a községek közigazgatása állított össze.- A tervek zöme tényleg közhasznú intézmények és nem főjegyzői lakások,templomok renoválásából áll.V e r s e n y e k'» ^ Víiruiegyénkben a termelési versenybizottság megalakulása utun naladóktalánul elkezdtük a községek éa városok termeiéai versenybizottságának megszervezését.'- A központi irányelvektől eltéroun mi beiktattuk,mint egyik döntően fontos lépcsőt, a járási versenybizottságok megszervezését, abból az elgondolásból kiindulva,hogy a járási szervezet könnyebben tudja ellenőrizni az egyes községek ereuméuyeit,mint a megyei versenybizottság.- H vármegyénk területen eddig mindössze négy község nem jelentette be,ho«iy a Versenybizottság megalakult,tehát a vármegye 57 közeégében van müköco versenybizotteág.- A hat járási versenybizottság tevékenyen vesz részt a mezőgazdászai versenyek megszervezésében •A mi előzetes meglátásunk a járási versenybiz. szükségességének, helyesnek mutatkozott, a verseny kibontakozása sorén.- Javasoljuk,hogy a jövőben a versenybizottságok soriba okvetlenül sorozzák be a járási versenybizottságokat.- ~»nnek a folépitettségne^ lenét köszönni, hogy a vármegyénkben annak el lenére, hogy az laójáráa egyáltalában nem volt alkalmas a verseny kibontakozására, mégis elég jelentős tömegek állnak egyéni versenyben.- A fagykár,méezharmat és aszály,amely a kalászosok,főleg az ősziek fejlődését visszatartotta, sok nely-en a verseny kifejlődését is megakadatyozta.ha nézzük az egye3 területeket,hogy hol fejlődött ki legjobban a verseny,akkor az iaőjárás viszontagságaitól legkevésbé sulytott Jászságra monahatő,különösen a jászsági aisó járásban,ahol a lakosság igen nagy százaléka vesz részt a verseny ékben.- legjobban szervezték meg a járás székhelyén, oászapatin, 4^vü, Jai só szentgyörgy ön 1234, Jákiséren 2824, Jlanányban 37l4,Jsztandráaon lóe>4,xsüly községben 1534 mezőgazdasági oolgozó áll egymással szemben egyéni versenyben.éáozkiaér községben 29'^fáladany községben 5*J9»«»sztanurás községben 188, Isüly községben 18v,,tehát összesen 1227 iskolás gyermek ellenfelével együtt ?$54 tanuló áll egymással gyomirtási,nyultenyésztési,baromfi tenyésztési és zöldségtermelőéi versenyben.- Jásztelek községben a jászsági felsőjárásban búzatermesztési viszonylatban 124, tengerivel kapcsolatban 100, tavaszárpábán 8, lucernában 2 U , egyebekben peuig"16 egyéni versenyző áll egymással szemben.* tiszántúli fölamüvelésügyi i'anács által kezdeményezett kukorica és burgonya termelésben 28 gazda, trágya termelésben 164 gazda vesz részt.- kiaujszáHás városában a veteményes kertek versenye van folyamatban és megincult az öntözéses bulg'arkertek versenye ia.- Ugyanoa-uk Kisújszálláson az egyéni es társas rizstelepek a rizstermelés tökéletesítése erdeiében egyuással versenyben állnak.- kisujszállás v-.roa szövetkezeti rizstermelőae a rizstermeléssel foglalkozó mezei varosokkal mint iiezotur,'i'urkeve,ivarcag, áll versenybon.A fölomiveiésügyi minisztérium által kezdeményezet legelő gazdasági versenyében a vármegye területén 5 legeltető turauist veuz # részt.- « jászsági felsőjÉ'ás terület, ^rokszáilue községben 6eO,üanoahida közaógben 27<->, Jfeleősztgyörgyben 98, Jjkóhalmán 2oo mezőgazdasági dolgozó áll egymással egyéni versenyben.A vármegyei versenybizottság elhatározta vármegyei viszonylatban az egymásközt versenyzők gráfikonak táblázatainak elkészitéaét.A verseny leginkább a Jászságban vált tömegmozgalommal, a kunaágban,amelyet komoly elemi csapások érte.£,ezt nem tuutuk elérni.A megindításhoz meg volt az érdeklőuua,talán az esőzések után most újra nagyobb éraeklődést leset kelteni.- A propaganoa munkát ezen a téren nem hagyjuk abba.-