MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1956. március 23. - 1956. augusztus 3.

1956-08-03

pl. olyan minisztérium, amelyiket,én vezetek ott már nem is darabszámra & papír// hanem kilóra. Naponta 12-14 órát kell dolgozni és ebből 6-8-at olvasni és valamit ráirni arra az aktára - igen vagy nem, de azt el kell olvasni. Tehát ez tovább nem tartható, hogy az állam vezetőit a bürokraták,a mi engedélyünkkel, hozzáteszem, mert mi sem vagyunk ebben mentesek, oda ragasztottak az asztalhoz. Ls ha kimentünk egy üzembe, vagy egy tsz-be, vagy egy állami gazdaságba, akkor lényegében-csak arra jutott idő, hogy a párttitkárral, a gyár igazgatójával, ha nem felejtettük el a LISZ-ti t.-, árral, a szak­szervezeti titkárral nagyon röviden tanácskoztunk, de ugyanakkor már ' arra időnk nem volt, hogy lemenjünk azokhoz az elvtársakhoz, dolgozók­hoz, akik bennünket beküldtek a képviselőházba, beküldtek a kormányba, a központi Vezetőségbe. Ki,- elvtársak, ezt erezzük, ez óriási hiányosság, mert nincs.meg a kellő kapcsolat a. dolgozó tömegekkel, nincs meg a kap­csolatunk azokkal a munkásokkal, dolgozó parasztokkal, értelmiségiekkel, akikkel lényegében felnőttünk, mert ez a bürokrácia - a mi.engedélyünkkel, .hangsúlyozom - odakötött az Íróasztalhoz, s ebből kifolyólag is egy'sor helytelen intézkedés történt, mert rá vagyunk- utalva a tájékoztatóra, mert hiányzik a személyes tapasztalat. Ezt azért vetem fel ilyen nyíltan' és őszintén az elvtársak előtt,, hogy lássák, hogy pártunk KV-t és kor­mányunkat az a szilárd "elhatározás vezeti, hogy még égy szer helyreállít­sa a dolgozó tömegekké}, a kapcsolatot, helyreállítsa párttagságunkkal a kapcsolatot és kikerüljünk újra az életbe, s az életben tapasztaltak alapján vezessük mi a.z országot-.-és ne legyen 28-3ö informátorra szükség kiknek tájékoztatása alapján dórit - mert <ez nem helyes, kevesebb papírmunkát és sokkal több találkozás, barátkozás, kintlét a mezőkön, a gyárakban, mint ahogy ezt eddig tettük. - ' Engedjék meg, elvtársak, hogy röviden foglalkozzak gazdasági helyze­tünkkel is. Annak dacára, hegy a politikai helyzet ilyen kellemetlenül I alakult-az elmúlt hónapokban, a dolgozók, elsősorban a. murik, osztály -és a dolgozó parasztság szorgalmas munkája nyomára eljutottunk oda,..hogy az ország külkereskedelmi adósságának növekedése megállt, sőt bizonyos, összeggel csökkent. Ez először van 1953 óta és ezt lebecsülni nem szabad, mert igen komoly erőfeszítés be került, hogy .ugyanakkor a belső < ellátást megjavítottuk, mert tényleg megjavítottuk, akkor külföldi adósságainkat is részben tudtuk rendezni. Az első féléves tervünket teljesítettük annak dacára, hogy igen komoly hideg volt a télen, ne­hezen tudtunk felkészülni a negyedéves tervek teljesítésére, de. hála dolgozó népünknek az első féléves terv teljesítve lett, amely igen komoly eredményt jelent. A mezőgazdasági termelés ugy néz ki, hogy jol fog sikerülni, különösen - amen yire én értek a kukorica-termeléshez -

Next

/
Thumbnails
Contents